Forrás: Múlt-kor | szőllősi Máttyás | 2015.12.16.

A magyar őstörténet roppant nehéz és szövevényes téma. Sokszor nincs egyetértés a legalapvetőbb kérdésekben sem. Honnan jöttünk? A nyelvészeti eredmények miként egyeztethetők össze a régészek által feltárt leletanyagokkal? Milyen szervezettségre kell gondolnunk, amikor a korai magyarságról beszélünk? Milyen hatásra indult meg az a vándorlás, amelynek eredménye a kárpát-medencei letelepedés? Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennünk, s ezekre valóban nehéz választ találni.  

Fordulat az őstörténet-kutatásban

Az elmúlt évtizedben – azon belül is az elmúlt öt évben – a magyar őstörténet-kutatás egészen új fázisába lépett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a mai orosz területeken – legfőképp az Urál térségében – magyar részről is újraindult a kutatás. És lehetősége nyílt a hazai szakembereknek a már korábban feltárt leletanyagokat vagy egészen új leleteket vizsgálni, és olyan ásatásokon vehettek részt, melyek kifejezetten magyar vonatkozással rendelkeznek. Nyilvánvalóan elengedhetetlen ez ahhoz, hogy tisztán és érhetően, a tényekre szorítkozva beszélhessünk a honfoglalás előtti évszázadokról; a magyarok elődeinek mozgásáról, szállásterületeiről, más népekkel való érintkezéséről, és az Urál területéről a Kárpát-medencébe való bejutásáról. Merthogy ennek az útvonalnak a pontos meghatározása az elsődleges.

Ebben a legnagyobb szerepe az idén harmadik állomásához ért Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíciósorozatnak van, amelyet magyar részről Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa vezet. Az ásatássorozat már eddig is olyan leletanyagot tárt fel a Volga mentén és az Urál déli területein, mely az elkövetkezendő években jelentősen átalakíthatja a honfoglalás előtti időszakról eddig fennálló elméletet.

A magyar őstörténet kutatása már a 19. század közepén megkezdődött. Olyan nagyszerű régészeket érdemes itt megemlíteni, mint Pósta Béla, Erdélyi István, Fettich Nándor vagy épp Fodor István, akik az elmúlt százötven év különböző időszakaiban nagyon komoly munkával járultak hozzá a témával kapcsolatos kutatáshoz. Nincs lehetőségünk arra, hogy külön-külön leírjuk eredményeiket, elméletüket, így inkább arra törekszünk, hogy az új kutatássorozat eredményeinek rövid bemutatásával érzékeltessük, miként is finomodik, konkretizálódik a honfoglalás előtti magyarságra vonatkozó ismeretanyag – illetve az idei ásatás részleteiből emelünk ki néhány fontos, előremutató információt.

A '70-es évekről mindenképp érdemes beszélnünk. Főleg, hogy lássuk, milyen módosulások figyelhetők meg a korábbi, meghatározó elmélethez képest. Ekkor zajlottak ugyanis utoljára magyar részről a térségben olyan átfogó kutatások, melyek jelentős eredményeket hoztak: az említett Fodor István volt az, aki az akkor rendelkezésre álló régészeti eredmények, a nyelvészeti szempontok és a történeti háttér alapján rendszerbe foglalta a magyar történelem honfoglalás előtti szakaszát. Ehhez alapot a '70-es évek első felében, Tatárföldön feltárt temető (Bolsije Tyigai) adott, ahol az akkori kutatások szerinti legerősebb párhuzamokat mutatták ki a honfoglalás kori leletekkel.

Ez a helyszín azért is érdekes, mert itt egy tömbben, és nem sporadikusan találták meg a magyar vonatkozású tárgyakat; ugyanakkor pedig a későbbi vizsgálatok megmutatták: az itt feltárt temető 895-96 (honfoglalás) utáni, vagyis csak a helyben maradt magyarok lokalizálására alkalmas. És nem annak az útiránynak az egyik jelentős pontját határozza meg, amelyen a magyarok elődei a Kárpát-medence felé nyomultak.

A fordulatot, ahogy az általában lenni szokott, egy szerencsés véletlen hozta. 2009-ben, egy Sztokolosz nevű cseljabinszki orosz régész hagyatékából kerültek elő azok a szinyeglazovói leletek, melyek minden eddiginél határozottabb párhuzamot mutatnak a 9. századi magyar leletanyaggal. Ezek egy lószerszámkészlet különböző részei: aranyozott, ezüst és bronz lószerszámveretek palmettás, növényi díszítéssel, melyek egyértelműen rokoníthatók azokkal a tárgyakkal, amelyek a honfoglalás kori, kárpát-medencei magyar sírokban is megtalálhatók. Az Oroszországban, gyakorlatilag az ágy alól előkerült eszközök is jól mutatják, hogy a felkészültség és az elhivatottság mellett milyen nagy szerencse kell ahhoz, hogy előrelépés történhessen egy ilyen horderejű kérdésben.

Ehhez járul még hozzá, hogy a cseljabinszki egyetemen olyan személy kezébe kerültek aztán a leletek, Szergej Botalovéba, aki nemcsak hogy szakértője a magyar témának, de több alkalommal járt is Magyarországon, ásatásokon vett részt nálunk, így hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy milyen jelentőségűek a hagyatékban fennmaradt tárgyak – mondta el Türk Attila, az ásatás vezetője.
Valóban filmbe illő jelenet lehetett, amikor a helyi régészeti csapat rádöbbent: a munkatársuk otthonában hevertek évtizedekig azok a leletek, melyek egy nép őstörténet-kutatásának irányát gyakorlatilag teljesen átalakíthatják. A harminc évnyi csönd után innentől kezdve aztán sokkal gyorsabban történtek az események.

1 / 3                                                                                             következő oldal >>>

1. Fordulat az őstörténet-kutatásban
2. Volgán átkelő magyarok
3. A Volga mentén és az Urál körül