Az új jogszabály korlátozza az állam által kezelt adatokhoz való hozzáférést, és megnehezíti, hogy újságírók, civil szervezetek vagy egyszerű állampolgárok feltárják a visszaéléseket.

Néhány nap telt el a 2010-es parlamenti választás után, amikor egy pesti kávézóban leültem beszélgetni a Fidesz egyik vezető politikusának munkatársával. A formálódó kormányról próbáltam tőle részleteket megtudni, de általánosabb témák is szóba kerültek ezen az újságírói nyelvben háttérbeszélgetésnek hívott találkozón. Megkérdeztem tőle például azt, hogy vajon tervezik-e továbbfejleszteni a nem túl sikeres szocialista kormányzás kevés vívmányainak egyikét, a közpénzek átláthatóságának elősegítését.

A jól vasalt inget és elegáns szemüveget viselő beszélgetőpartnerem egy költőinek szánt kérdéssel válaszolt: "És talán kisebb lett a korrupció?"

Hirtelen nem is tudtam rá mit mondani, mert végül is igaza volt. Az újságírói munkát én 2002 után kezdtem el foglalkozásszerűen űzni, és hamar felismertem azt, hogy a közpénzek elköltésének a vizsgálata nemcsak izgalmas és a közérdek szempontjából hasznos, de nagyon stabil és hálás terület is egyben. Nem kellett amiatt aggódni, hogy esetleg elfogynak a témák, mert a szocialisták és szabad demokraták hatalomgyakorlása bőven szolgáltatott jobbnál jobb sztorikat visszaélésekről, pazarlásokról, a háttérben kavaró rejtélyes emberekről.

Részben ezeknek az ügyeknek köszönhette a Fidesz a hatalmas választási győzelmét 2010 tavaszán, de aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy az ő kormányzásuk alatt sem kell unatkozniuk az újságíróknak. A politika és egyes gazdasági szereplők összefonódása (sokan kerültek kulcspozíciókba a Fideszhez kötődő üzletemberek környezetéből), a közpénzek elköltésének visszásságai (hatalmas értékű szerződésekhez jutottak kormánypárthoz közeli cégek), az állami vagyon, illetve állami jogosultság meglehetősen gyanús hasznosítása (földpályázatok és trafikügy) mind-mind nagyon sok munkát - és tegyük hozzá: izgalmas szellemi kihívást - jelentettek az ilyen témák iránt érdeklődő riportereknek.

Viszonylag sok időt töltöttem én is ilyen sztorikkal, és a történetek feldolgozásában - ahogy az előző kormányok idején is - hatalmas segítséget jelentett az, hogy ha sokszor nehezen is, de hozzá lehetett jutni állami szerződésekhez vagy éppen közbeszerzési iratokhoz. A kormányzati adatokhoz való hozzáférés fontossága pedig még inkább felértékelődött a szememben, amióta tavaly augusztusban kiköltöztem az Egyesült Államokba, hogy egy ösztöndíjnak köszönhetően a Marylandi Egyetem újságíró-iskolájában és a Washington Post szerkesztőségében megismerkedhessek a nyomozó újságírás legmodernebb módszereivel.

Az egyik feltűnő különbség ugyanis épp az volt, hogy az itteni kollégáknak mennyivel szélesebb hozzáférésük van a különféle közadatokhoz. Itt simán besétálhatok egy bíróságra, és letölthetem az engem érdeklő ügyek dokumentumait, és nem kell amiatt sem aggódnom, hogy a nevek esetleg ki lesznek takarva. Megnézhetem azt is, hogy az egyes politikusoknak kik adnak adományokat vagy ajándékokat, és végigböngészhetem azt is, hogy kik és milyen célból jártak a Fehér Házban. Az interneten hozzáférhetek a szövetségi kormány összes szerződésének lényegesebb adataihoz, és akár le is tölthetem magamnak egy adatbázisba rendezve, amelyen aztán szabadon elvégezhetem a saját elemzéseimet.

Az amerikai újságírók igyekeznek minél jobban kihasználni ezeket a lehetőségeket, és a média - legalábbis az a része, amelyet még nem nyomott agyon az iparágat sújtó válság - tele is van jobbnál jobb nyomozó cikkekkel, amelyek gerincét ezek a nyilvánosan hozzáférhető adatok adják. Itt is fel lehetne tenni persze azt a kérdést, hogy vajon ettől "kisebb lett-e a korrupció", és a válasz ugyanúgy az lenne, hogy természetesen nem. Itt is állandó téma ugyanis az, hogy a politikusok miből finanszírozzák a kampányaikat, illetve milyen szívességeket tesznek az őket segítő cégeknek és embereknek. A legújabb botrány például az, hogy Virginia állam kormányzója a feleségével együtt beszállt egy olyan cég termékének a reklámozásába, amely jelentős adományokkal segítette őt. A cég tulajdonosa fizette többek között a kormányzó lányának esküvőjén az ételt (ami potom 15 ezer dollárba, vagyis közel 3,5 millió forintba került), és egy nyaralásra is vendégül látta a családot, amelynek tagjai furikázhattak az üzletember Ferrarijával is.

Ilyen ügyekből ráadásul viszonylag sok van, és az ország egyes részein a korrupció annyira részévé vált a politikának, hogy az már közhelynek számít. Nemrég például kollégákkal vacsoráztam, és az egyikük elmesélte, hogy az egyik rokona tagja volt Louisiana állam törvényhozásának. "Börtönbe került ő is?" - vágta rá az asztaltársaság egyik tagja, és a hangos nevetésből ítélve mindenki azonnal vágta a poént, vagyis azt, hogy Louisiana hírhedten korrupt állam.

A botrányokra az egyik kedvenc egyetemi professzoromnak, a nyomozó újságírás történetét tanító Mark Feldsteinnek az az elmélete, hogy ez valójában egy soha meg nem álló körforgás. Az óráinkon a vásári körhinta metaforáját használta, ez volt ugyanis a címe egy legendás nyomozó újságírói rovatnak (Washington Merry-Go-Round, vagyis Washingtoni körhinta), amely több száz újságban jelent meg a múlt század közepén és második felében. A rovatot sokáig egy Jack Anderson nevű újságíró vezette, aki minden rendelkezésre álló információ szerint egy rendkívül idegesítő és ellenszenves figura lehetett. Pökhendi volt, semmibe vette a legelemibb újságírói etikai szabályokat, és időnként ő maga is korrumpálódott.

Ugyanakkor komoly szolgálatot tett azzal, hogy leleplezett számos korrupt politikust, és feltárt indokolatlanul titokként kezelt kormányzati döntéseket. Ezzel kulcsszereplőjévé vált annak a körforgásnak, amelynek a lényege az, hogy először megtörténik a visszaélés, majd feltárja az újságíró, ami elvezet valamiféle reformhoz, hogy aztán a megtisztulást egy újabb hasonló botrány kövesse.

Ez fárasztó és kiábrándító folyamatnak tűnhet, de valójában nélkülözhetetlen eleme az egészségesen működő demokráciáknak, amelyek talán soha nem lesznek képesek eljutni a tökéletes tisztaság állapotába, de legalább megvan a lehetőségük az állandó javulásra. Ezért fontos, hogy ez a körhinta ne álljon le, és ugyan Magyarországon eleve soha nem is forgott olyan gördülékenyen, mint például az Egyesült Államokban, egy friss törvénymódosítás még tovább fogja lassítani. A kormánytöbbség által ezen a héten (mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, épp a trafikbotrány hevében) elfogadott új jogszabály olyan kitételeket tartalmaz, amelyek korlátozni fogják az állam által kezelt adatokhoz való hozzáférést, és megnehezítik azt, hogy újságírók, civil szervezetek vagy egyszerű állampolgárok feltárják a visszaéléseket.

A törvényt megszavazó képviselők ugyanakkor csak egy dolgot felejtenek el. Attól, hogy megakasztják a körforgást, nem a mocsok lesz kisebb, csupán a megtisztulás folyamata lassul le.