Tisztelt Orbán Elvtárs!
Haló poraimból, küldöm szívélyes elvtársi üdvözletem, és egyúttal gratulációmat is! Tátott szájjal figyelem és iszom szavaidat, vörös nyakkendős úttörőként csodálom engem is hajazó tetteidet. Kampány van, értelek én, a maximumot kell kihozni mindenből, és ahogy annak idején mi tettük: a közösből is. Fölöttébb ügyes vagy, Orbán Elvtárs, és bár kopasz vagyok, engem is hajazol.
Kampány van, mondottam, és ennek kapcsán mondom: nem értem, mért dobsz be mindent, amit a demokrácia jogi és etikai határain táncol. Mi annak idején, épp, mert biztosra mentünk, nem kampányoltunk. A kampányunk mindössze annyi volt, hogy felszólítottuk a Mi Népünket, hogy szavazzon a Hazafias Népfront jelöltjeire, oszt jó napot! Ez bőven elég volt a 98-99 %-os győzelmekhez, kérdezd csak meg Apádat és Anyádat, ők is ránk voksoltak. Kevesebb pénzből megvolt, és szemernyit sem kellett izgulnunk.
Orbán elvtárs
A Te izgalmadat sem értem. Van Nektek ez a CÖF, ami a civil szféra szégyene. Lehet, most még nincs, aki megértse, egyszer eljön majd az idő, amikor a CÖF miatt nemcsak szégyenkezni kell valakiknek, de pénzügyi elszámolásra is kényszerülhetnek, akik az ország teljes területét megterítették a bohócos óriásplakátokkal. Azzal, ami rajta van, nem vitatkozom, most megtehették, hogy a Párt/1 engedélyével gúnyt űzzenek a Párt/2 főembereiből. A mi időnkben ilyesmi nem történhetett meg, akkoriban mi magunkat plakátoltuk ki, az a bohóc meg véletlen sem juthatott a reklámszakemberek eszébe, mi orosz elvtársakkal öleltettük meg, és csókoltattuk szájon a mi Pártunk Vezetőit, legfőképpen Engem.
Orbán Elvtárs, a minap tettem egy sétát az országban, tudod, mindig is szokásom volt, akárcsak Neked, hogy egy kicsit ott legyek az aratásnál, kezemben aranyló kalászokkal, köröttem a mosolygó, jövőben bizakodó földművesekkel; meg hogy ott legyek a gáton, ha árvíz közelgett; ha pedig Kelet, a mi Keletünk felől kaptunk rossz híreket, repülőre ültem, és megtekintettem az ország keleti határán füvező őzikéket. Jól csinálod, ott vagy minden kilométerkőnél, és közben még nem is hagysz ott senkit az út szélén, minden elismerésem a Tiéd, ezek jó szövegek, megnyugtatlak, az 1950-es években is befértél volna a Központi Bizottságba, tán még a pozíciómat is félthettem volna Tőled.
Szóval sétálgattam, néztem az aláírásgyűjtőket, és a Mi Időnkben éreztem magamat. Orbán Elvtárs, ezeket jól kiherélted, annyi szent! Hiába szólongatták az „utca emberét” a különféle pártok aktivistái, azok ugyan alá nem írtak. Legtöbbjük annyit suttogott, hogy hagyják őket békén, a település kormányhű polgármestere megtiltotta, hogy bármelyik pártnak aláírjanak. Ha pedig mégis megtennék, számíthatnak rá, hogy nem kapják meg a segélyeket. Hát, Orbán Elvtárs, ez fölér tíz tányér babgulyással és öt korsó sörrel. Gratulálok! És ha e mellé odateszem a rezsicsökkentős blöffötöket, szép kis párosításról beszélhetünk! Ögyes, Orbán Elvtárs! Ez fölér egy állami zsarolással: ha jók lesztek, azaz A Pártnak adjátok a támogató aláírásotokat, lesz rezsicsökkentés, és ha még jobbak, akkor segély is. Mit tehetnek mást, Orbán Elvtárs, Nektek, A Pártnak írnak alá. Bocsáss meg, most kissé durva leszek: ilyesmit csak az csinál, aki be van szarva. Aki magabiztos, aki hisz magában és a Pártjában, és vakon rábízza magát a fanatikusaira, az ilyesmire nem szorul.
Ezt a Mi Időnkben választási csalásnak nevezték a magukat gerincesnek tudó és nevező magyarok (mára más dolguk lett nekik), és én sem mondhatok mást, Orbán Elvtárs, ez az aláírási tilalom és a „civil összefogás” (ezekre is megáll az „összefosás”) félmilliárdos költségű óriásplakátjai, persze a „Magyarország jobban teljesít!” fölvezető kampány sok százmilliós, közösből finanszírozott kampányotokkal együtt simán fölér egy 21. századi kékcédulás választási csalással.
Amit az aláírásgyűjtőktől hallottam, az se rossz, majdhogynem kommunista gondolatot hordozó trükk, vérkomcsi találmány: amikor végre, az Általad támogatott (kiagyalt?), talán a kezed nyomát is viselő tilalom ellenére összegyűlik a kellő számú aláírás, akkor egyéb „jogi” kifogásokat kerestek és találtok, hogy visszadobhassátok az aláírásokkal megtelt lapok egyik hányadát. Mert a sok-sok aláírást hordozó lapot mért nem írták alá az aktivisták… Okos!… Gondolom, ez A Párt aktivistáinál korrigálható.
Orbán Elvtárs, elmondhatom: valamit elkúrtál, mert nem szeretnek Téged az emberek. Én úgy intéztem, hogy az irántam érzett szeretetnek legalább a látszata meglegyen. Kellett hozzá pár ÁVÓ-s, egykét fürkész tekintet, de a Nép Fiai körbevettek és az arcuk ragyogott a boldogságtól, hogy mellettem állhatnak. Ezek a mostanában suttogó, sok mindent elhallgató, hajbókoló emberek is a Mi Időnket idézik, de van egy kis szépséghibája: mi Népi Demokráciát építettünk, Ti meg fölvállaltátok a Tiszta Demokráciát. Ebben a közegben, a Normális Demokráciában a Te diktatúrád sokkal jobban elkeseríti az embereket, mint a Mi Időnkben működő, személyi kultuszomat hozó diktatúra.
Orbán Elvtárs, ezek jobban kussolnak, mint a Mi Időnkben kussolók. Ezek nem mernek telefonálni, mert félnek, hogy lehallgatjátok őket. Mi is ezt tettük, de akkor volt mitől félnünk, mert léteztek olyan ellenzékiek, akik merték hallatni a hangjukat. Mára ezek kihaltak, Tiéd a CÖF, azaz a magukat „civilnek” nevező vazallusok, Tiéd a közhivatalnokok népes tábora, Tiéd a pedagógusok közössége, és igen, Tiéd lesz minden, Orbán Elvtárs, éppúgy, ahogy az enyém is volt, amíg elegük nem lett belőlem. Rossz végem lett, tudod, menekülés, Szovjetunió, és már az is öröm, hogy az urnám hazatérhetett a poraimmal. Kivételezett lettem: Farkasréten dupla urnatárolót kaptam, a főbejárattól balra, ha gyalogolsz 200 métert, rám találsz. Csak jelzem: az utóbbi időben szerényebb lettem, és ma már tudom, elég lesz nekem az egyik, a másik kiadó. Annak idején e sorok lejegyzője a mellettem lévő tárolóba temettette Villont, a hajléktalant, dafke. Jó társaság annak, akinek nincs ellenére egy hajléktalan, én bevállaltam társbérlőnek. A rezsi most kicsivel kevesebb, Neked köszönhetően, öröm mellém cuccolni.
Orbán Elvtárs, sikeres választást kívánok, söpörjetek el mindenkit, mutassátok meg, hogy háromnegyedes többségre is képesek vagytok! Onnan már csak egy lépés a négyötöd, majd a hathatod, és akkor boldog lehetsz, életed álma teljesült. Én is virultam, és lám, mi lett a végem!
Elárulok Neked valamit, Orbán Elvtárs: a Szovjetunióban gyakran álmodtam Anyámmal és Apámmal. Anyám folyton azt mondogatta, hogy helyette is szégyelljem magam, apám pedig, hogy lesülhetne a bőr a képemről. Végtére is igazuk volt, a személyi kultusz és az összes velejárója megbocsáthatatlan bűn. Nem is tudom, ezt mért mondtam el épp Neked. Talán az idősebb jogán. Én már vissza tudok tekinteni, van honnan, van hova. Bevallom, most már megtehetem: nagy gazember voltam. Akkora, hogy okkal hihettem: senki sem léphet a nyomomba. Hála istennek így is lett. Személyi kultusz és kutyavásár egyszer volt, csak egyszer lehet Budán. Pestről nem beszél a mondás.
Mondandómat egy humoristának, Nagy Bandó Andrásnak mondtam tollba. Tudod, manapság nagy keletje van a bohócoknak, azt hiszem, Neked is jót tenne egy olyan bölcs és igazmondó udvari bolond, mint a régiek: az egyetlen, aki megtagadja a talpnyalást, mert tiszteli és becsüli az igazság bajnokaként tetszelgő, öntelt, meztelen, eltévedt királyt.
Nagy Bandó András, a KMH vendégszerzője
