Forrás: [origo] | Elter Tamás | 2022.05.02.

Az új-zélandi Aramona Beach fövenyén sétálgató embereket mélyen megdöbbentette az a kígyószerű lény, amit az árapály sodort ki a partra. A tengerbiológusok megállapították, hogy a hosszú, és a fején koronaszerű úszót viselő kreatúra egy rendkívül ritka hevederhal, ami csak nagyon ritkán kerül emberi szem elé.

Megdöbbentek a furcsa, kígyószerű lénytől

A furcsa külsejű és a sekély vízbe kisodródott élőlényre április 25-én figyeltek fel az új-zélandi dunedini Aramona Beach partvidékén. A szakértői meghatározás szerint az egyesek által tengeri kígyónak vélt lény valójában egy ritka hevederhal (Regalecus spp.), amely a világtenger leghosszabbra megnövő csontoshala (Osteichtyes).

Utoljára hét évvel ezelőtt láttak a környéken hevederhalat. A most észlelt példány 3,6 méter hosszúnak bizonyult. A halra egy helyi lakos, Isaac Williams bukkant rá. Éppen ekkor sétálgatott a fövenyen Bridie Allan tengerbiológus is, aki észrevette, hogy Williams valamit meredten figyel a sekély vízbe, ezért a kváncsiságtól hajtva odasietett a férfihez.

A tengerbiológus nő rögtön felismerte, hogy a furcsa lény egy különleges hevederhal,

amelyből eddig mindössze öt példányt észleltek Új-Zéland vizein.

A hal nagyon le volt gyengülve, és hiába próbálták meg visszavonszolni a mélyebb vízbe, hamarosan elpusztult. Bridie Allan egy egy videót is megosztott a rendkívül ritka hevederhalról, ami lentebb beágyazott tudósításban tekinthető meg.

A hevederhalon nem látszott semmilyen külső sérülés, ezért Bridie Allan azt valószínűsítette, hogy egy beteg példányról lehet szó, ami a betegsége miatt jött fel a felszínre, illetve sodródott ki a partra.

Ez az extrém ritka hal lehetett a tengerészbabonák legendás tengeri kígyója

Az emberi szem elé csak nagyon ritkán kerülő és életmódját tekintve alig ismert hevederhal rendszertanilag a csontos halak főosztályába (Osteichtyes) és a sugarasúszójúak osztályán (Actinopterygii) belül a tündöklőhal-alakúak rendjébe (Lampriformes) tartozik, ahol önálló családot és nemzetséget alkot.

A kígyószerűen megnyúlt hal hátúszójának első 10-12 és rendkívül hosszú sugara koronaszerűen mered az állat feje fölé, ami miatt egyes országokban a heringkirály névvel illetik. A hátúszó szalagszerűen végigfut a hevederhal hátán, és mivel nem rendelkezik fejlett farokúszóval, ezért tekergő, kígyózószerű mozgással úszik. A hevederhal mélyvízi életmódot folytat, a szürkületi zóna 200 és 1000 méter közötti mélységtartománya jelenti a valódi élőhelyét.

A hevederhalak a csontos halak legméretesebb képviselői, amelyek akár a 10-12 méteres hosszúságot, és a 260 kilogrammos testtömeget is elérhetik.

A hosszúsági rekordot egy 17 méteres példány tartja.

A megfigyelések szerint a hevederhalak nappal az emberi szem számára átláthatatlanul sötét mélységekben tartózkodnak, de éjszaka – a planktoni szervezetek napi periodicitású mozgását követve – , egészen a felszínig felemelkednek.

Elképzelhetjük, hogy a múltban, amikor egy tíz méternél is megtermettebb példány éjszaka felbukkant a holdfényben fürdő óceán felszínén, milyen érzéseket válthatott ki a babonás tengerészekből. Igen valószínű, hogy a sok évszázados tengerikígyó-legendák hátterében is ez az élőlény állhat.

Nincsen nála hosszabb csontos hal

A világtengernek testhosszban ennél csak két nagyobb hala ismert, de mindkettő a porcos halak osztályába (Chondrichtyes) tartozó cápaféle; a 12-14 méterre megnövő óriáscápa (Cetorhinus maximus) valamint a 18 méteres maximális testhosszúságot is elérő érdescápa (Rhincodon typus).

Az életmódjuk miatt eleven hevederhal csak extrém ritkán kerül az ember szeme elé, a tudomány leginkább elpusztult és partra sodródott egyedek alapján ismeri a fajt. A bizarr élőlényt természetes élőhelyén először 2008 júliusában a SERPENT kutatási projekt tengerbiológusainak sikerült megörökíteniük egy mélytengeri robotkamera segítségével a Csendes-óceán kaliforniai partvidékén.

A hevederhal kozmopolita faj, ami világszerte előfordul a mérsékelt-övi és szubtrópusi tengerek víztömegében.

Bizonyított tény, hogy a Földközi-tengerben is honos,

ahol utoljára 2003 júniusában éjszaka sikerült megfigyelni egy felszínre emelkedett példányt a Messinai-szoros térségében.

A hevederhal ragadozó életmódot folytat, fő táplálékát apró, mezopelágikus világító garnélák, lábasfejűek és halak alkotják. Új-zélandi tengerbiológusok megfigyelése szerint az eleven hevederhal, ha megérintik, elektromos ütést bocsát ki magából. Ahhoz azonban, hogy valaki élő hevederhalat láthasson, legalább akkora szerencse kell, mint a lottó főnyereményhez.