Először figyelték meg valós időben egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját csillagászok: a hatalmas csillag gyors önpusztítása végén összeomlott és II-es típusú szupernóvává vált.
Hatalmas termonukláris detonációban végződött a haláltusa
Két Hawaiin lévő teleszkóp segítségével végezte egy szakértői csoport a fiatal szupernóvákat vizsgáló kutatást (Young Supernova Experiment - YSE). Ennek során megfigyelhették a vörös szuperóriás utolsó 130 napját, amely a halálos detonációban végződött - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
Ez valódi áttörés annak megértésében, hogy mi történik a nagytömegű csillagokkal a haláluk előtti pillanatokban"
- mondta Wynn Jacobson-Galán, a kutatásról a The Astrophysical Journal című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője, a Berkeley-ben lévő Kaliforniai Egyetem munkatársa.
"Soha korábban nem sikerült még megfigyelni egy vörös szuperóriás szupernóva előtti aktivitásának közvetlen pillanatait egy átlagos 2-es típusú szupernóvában. Ez az első alkalom, hogy láthattuk, amint egy vörös szuperóriás felrobban" - emelte ki Jacobson-Galán.
A Pan-STARRS teleszkóp először 2020 nyarán észlelte a halálra ítélt csillagot a vörös szuperórásból sugárzó nagy mennyiségű fény révén. Néhány hónappal később egy szupernóva világította be az eget.
Tízszeres naptömegű volt a felrobbant szuperóriás
A csillagászok a Keck Obszervatórium Alacsony Felbontású Képalkotó Spektrométere (Low Resolution Imaging Spectrometer - LRIS) segítségével gyorsan megörökítették az erőteljes villanást, és rögzítették az energikus robbanás első spektrumát.
A szupernóvának a 2020tlf vagy SN 2020tlf nevet adták.
Az adatok közvetlen bizonyítékkal szolgáltak a csillagot a robbanás idejében körülvevő sűrű csillagközi anyagról.
Ez valószínűleg ugyanaz az anyag, amelyet a Pan-STARRS megfigyelései szerint a csillag kibocsátott magából a nyár során.
A robbanás után tovább folytatták az SN 2020tlf monitorozását.
Az adatok alapján meghatározták a vörös szuperóriás elődcsillagát, amely az NGC 5731 galaxisban helyezkedett el, mintegy 120 millió fényévnyire a Földtől.
Tömege a Nap tömegének a tízszerese volt. A felfedezés ellentmond azoknak a korábbi elméleteknek, amelyek a vörös szuperóriás fejlődéséről alakultak ki a robbanást közvetlenül megelőzően. Korábban ugyanis a megfigyelt vörös szuperóriások mindegyike viszonylag nyugodt volt a robbanás előtt, nem mutatták jelét erőteljes kitöréseknek vagy fénykibocsátásnak.