Lesújtó eredménnyel zárult a Chrome számára a Which nevű brit fogyasztóvédelmi szervezet egy új felmérése, amiben azt vizsgálta: mennyire jól védik a webezőket az egyes böngészők az adathalász oldalaktól. A tapasztaltak szerint ugyanis a Chrome szó nélkül megjelenítette az ilyen csaló oldalak 72-75%-át, és csak 25-28%-uk esetében jelezte a felhasználóknak, hogy talán nem kellene a megnyitni tervezett oldalakban megbízniuk.

Az eredmény főleg annak tükrében kínos, hogy az Edge és a Firefox több, mint háromszor jobban teljesítettek a Google szoftverénél. A Microsoft böngészője ugyanis 82%-ban, a Mozilla programja pedig 78-85%-ban ismerte fel az adathalász oldalak veszélyességét, attól függően, hogy milyen operációs rendszer alatt futtaták őket.

A Chrome-nak ugyanakkor még az immár kínai kézben lévő Opera is jobban teljesített, annak ellenére, hogy az is megdöbbentően alacsony arányban, 56%-ban azonosította a fenyegetést jelent szájtokat. Ez ugyanis még mindig kétszer annyi, mint amilyen eséllyel a Chrome ismerte fel a veszélyes oldalakat.

A Google ugyanakkor az eredmények hallatán keresetlen szavakkal illette a fogyasztóvédelmi szervezetet, ami szerintük valamit nagyon elronthatott a felmérésben. A cég ennek okaként azt jelölte meg, hogy a Chrome - elvileg - ugyanazt a Safe Browsing nevű szolgáltatást használja a csaló vagy más okból veszélyes weblapok felismerésére, mint a Firefox is, aminek eredményei azonban nagyon eltértek az ő böngészőjének tulajdonítottaktól.

A Which? a maga részéről ennek ellenére nem talált kivetnivalót módszertanában, és szerinte az eredmények helyesek - bár az valóban nem egyértelmű, hogy miért mutat ilyen durva eltérést a Firefox és a Chrome eredménye egymástól. Az Edge esetében a dolog jobban magyarázható, hiszen az a Microsoft saját SmartScreen technológiája segítségével ismeri fel a veszélyeket, ami könnyebben produkálhat jelentősen jobb mutatókat.