Szabad vasárnap - 13 Június 2015 - György Béla Honlapja

Sokan tudjuk jól, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem korlátozásának semmi köze az ott dolgozók „megvédéséhez” – legfeljebb annyiban, mint a magánnyugdíjak „védelméhez”. Pusztán arról van szó, hogy szeretnék kézhez szoktatni a szabad gazdaságot a beruházástól a kereskedelemig. Persze a termelést se kihagyva – de ott könnyebben boldogulnak a termelőeszközök (pl. föld) államosításától a baráti vállalkozások közpénzzel való kitöméséig.

Ez a „szabad vasárnap” projekt a legutóbbi „módosítással” elérte, már nem is a nevetségesség, hanem a szürreális bohózat szintjét. E szerint ugyanis vasárnap a szakképzettséggel nem rendelkező családtag egy szelet sajtot ugyan levághat a zsemlébe, de egy szelet párizsit már nem. Mondjuk az is kérdés, hogy milyen szakképzési szabályozás az, ami ilyen eszement megoldásokra ad lehetőséget, de ne térjünk el a főcsapástól.

Tisztelt Harrach Péter és társai!

Egyetlen kérdésem lenne. Mikor vásároltak utoljára? Kinek a feladata az Önök családjában a napi üzemmenethez szükséges dolgok beszerzése, megszervezése? Van egy olyan – elismerem, rosszindulatú – gyanúm, hogy a feleség irányítja a cselédséget, Önöknek nem kell tudni, hogyan kerül vasárnap este az asztalra a vacsora.

De még ez is rendben lenne, más, öntevékenységre kényszerülő családokban is igyekeznek megoldani a vásárlást hétköznap. Én például szinte soha nem vásároltam vasárnap – az már az önfeledt főzés-mosogatás-vasalás háromszögében telt.

Hanem, megöregedtem. Nem vagyok még agg, el tudom látni magamat, csakhogy a nehéz dolgokat már nehezemre esik berakni a kosárba, kirakni a pénztárnál, visszarakni a kosárba, berakni az autóba, otthon meg kirakni. Anyukám is így volt ezzel, ezért mi, gyerekek vittük neki a nagyobb dolgokat.

A fiam is így tett. Egészen a legutóbbi időkig. Mivel olyan szerencsés, hogy dolgozhat – napi 12-14 órát szombaton is –, általában vasárnaponként látogat meg. Hét közben nem jár autóval – bár megtehetné – mert kíméli a környezetet. Eddig az volt a rend, hogy mielőtt vasárnap elindult, felhívott, hogy kell-e valami. Két dolgot kértem mindig. Az egyik, megbocsáthatatlan hedonizmusom jele, egy bizonyos fajta ásványvíz, amit szeretek. Picit sós, szénsavas, kiválóan oltja a szomjat. (Magyar kútból való!) De mivel nem a legolcsóbb fajta, – általában 80, akciósan 65 forintot kérnek egy 1,5 literes palackért –, az Önök által ajnározott „garázsboltokban” nem kapni. (Ott a „rohadt multiknál” 40-50 forintért mért vizet adják 100-120 forintért.) A másik szintén luxuscikk, mivel van egy nagytestű kutyám (nem kértem, kaptam, de nem dobhatom ki), az ő kajája se könnyű. Naponta befal egy 1,24 kilós konzervet, és akkor még nézgél ki a fejéből, hogy hol a kaja. Ez hat vízzel, meg 7 konzervvel számolva kb. 17-18 kiló. Ezt a mennyiséget, – vagy, ha tudta, hogy akár két hétig sem jut el hozzám, akkor ennek a dupláját eddig gond nélkül meghozta a fiam.

Hát ennek március óta vége.

Mert bár még fiatal, ő se tud 17-18 kilóval a hátán, mondjuk keddenként szaladgálni a munkája után, hogy valamikor estefelé csak kijut hozzám. (Autó nem játszik, a munkahelye a belvárosban van, ha be is jutna, megállni lehetetlen.)

Úgyhogy kedves Harrach Péter és társai! Tisztelettel kérem, ne védjenek meg semmiféle ármánytól!

És amíg finom vagyok és nőies: takarodjanak a …sekrestyébe az életidegen, avítt, hímsoviniszta ötleteikkel együtt! Nem bánom, vihetik magukkal a nemzetthyeket is, hogy ne unatkozzanak!