A ceremónián Szijjártó Péter kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét
tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.
Mint mondta, az egész világ rendkívüli megpróbáltatásokkal néz szembe, és ráadásul most nem "elvont filozófiai problémákkal kell konfrontálódni", hanem emberéleteket kell menteni".
"Láttuk, hogy nagy, erős és gazdag országok egészségügyi rendszerei is összeomlottak ebben a feladatban, ugyanakkor hamar világossá vált, hogy az oltás jelent védettséget, biztonságot, az oltás jelenti magát az életét" - fogalmazott.
Leszögezte: "Magyarország soha nem tekintett sem ideológiai, sem geopolitikai kérdésként az oltásokra, mi egyszerűen emberéleteket akartunk menteni".
A politikus ezután a magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként