Orbán rimaszombati beszédében elhelyezte még kormányát és annak ellenzékét egy manicheus világkép minden mást kizáró (isteni – sátáni) kettősségében: „A mi kormányunk, amely polgári, nemzeti és keresztény, nyilvánosan meghirdetett jelszava: Soli Deo gloria”. Az ellenzéké ezzel szemben: egyedül emberé a dicsőség.

A(z isteni térfélre helyezett) kormányzati magyarság számára pedig – Orbán szavaival – „a kulturális mentsvár két meghatározó intézménye a templom és az iskola”. Tökéletes hívószó: felidézi Reményik Sándor erdélyi református papköltő 1925-ben írt költeményének refrénjét: „Ne hagyjátok a templomot,/A templomot s az iskolát.”

De ami  Reményiknél a közös nyelv és hit alapján kialakult összetartozásért érzett aggodalom kétségbeesett panasza, az a kormányfői beszédekben jéghideg kormányzati agitáció és patikamérlegen kimért demagóg propaganda.

Reményik  verse egyébként nem lázít a trianoni döntés ellen: „Ti megbecsültök minden rendet,/ Melyen a béke alapul” – ő csak a hit és a nyelv megőrzéséért emeli fel a szavát. A kétharmad politikája ezzel szemben magyarok csoportjai között békétlenséget keltve a határon túli szavazók felhatalmazásával kívánja meghosszabbítani hatalmát az országhatáron belül újabb kormányzati ciklus(ok)ra. Ebben számít és számíthat is  a határon belüli és túli püspökök lelkes támogatására.

Az adventi készülődés áhítatában, Luca napján jelentette be a kormányfő a harmadik kenyérszaporítás (rezsicsökkentés) csodáját.

A hallgatóságot mindenekelőtt arra szólította fel, hogy „mélyebben és őszintébben” nézzen szembe azzal, hogy „mit köszönhetünk magunknak és  mit köszönhetünk a Gondviselésnek”. Az orbáni exegézis szerint ez az év a megpróbáltatások éve volt, a gazdasági válság újra meg újra begyűrűző hullámai ellen „hősiesen és elszántan küzdött az ország”. Aztán, akárcsak a soron levő egyiptomi csapás, menetrendszerűen megérkezett „az évszázad dunai árvize”. De mi „szakadatlan küzdelemben legyőztük a természeti csapást”. Orbán magát az Ararát csúcsára lépő új Noévá stilizálva bejelenti az „sikeres magyar modell” létrejöttét.

Az adventi készülődés a karácsonyi ajándékok beszerzését is jelenti. A kétharmad kormánya nagylelkű ajándékot – majdnem egymilliárd forintot érőt – tesz a karácsonyfa alá. Az úgynevezett vésztartalékból költ, nyilván egy mennyei üzenet alapján tudja, hogy jövőre se árvíz, se aszály nem sújtja a magyar hazát.

Hogy kik kapják az ajándékot? Templomok és iskolák – belföldön és külföldön. A kormány évek óta generózusan támogatja a magyar oktatási nyelvű felsőoktatási intézményeket Erdélyben és a Felvidéken. Míg a hazai egyetemeken a komoly pénzeket fizető hallgatók leállított liftekkel és hideg termekkel találkoznak, a „külhoni” intézményeknek nincsenek filléres gondjaik. A magyarországi felsőoktatást nemcsak anyagilag, hanem intellektuálisan is letarolta a kormányzat a 62 éves nyugdíjkorhatár könyörtelen betartatásával. A határon túli intézmények egy része – mindenekelőtt a felvidéki Selye és az erdélyi Sapientia – intellektuálisan eleve gyenge volt, emiatt állandó akkreditációs problémával küzd. Lehet ezt a magyargyűlölő szlovák és román akkreditációs intézmények rosszindulatának betudni, ahogy a kormányközeli propagandagépezet sugalmazza. Tény az, hogy ezek az ottani struktúrába bele nem illő, kellő intellektuális háttérrel nem rendelkező, voluntarista módon gründolt felsőbb iskolák leginkább a magyarországi kormányközeli értelmiségieknek jelentenek könnyen szerzett második professzori fizetést. És a régi alapítású intézményeknek meg nem érdemelt konkurenciát – így a frissen alapított révkomáromi Selye azonos képzéseivel a megállapodott és színvonalas pozsonyi Comenius Egyetemnek.

A keresztény és nemzeti kétharmad kormányának a jövendő – választási – évre is van akár biblikusan is felfogható „üzenete”. Mint magától a kormányfőtől megtudhattuk, több száz milliós adományra számíthat a Kaposvári Egyházmegye Idősek Otthona, a Miskolci Apostoli Exarchátus, a Hajdúböszörményi Görögkatolikus Egyházmegye, a celldömölki bencés kolostor.

Vannak persze olyanok is, akiknek még morzsa sem jut a gazdagon terített asztalról. Iványi Gábor, az Orbán első két gyermekét keresztelő lelkész most sem számíthat kormányzati nagylelkűségre. Egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – hiába tart fenn templomot és iskolát, sőt, kiváló főiskolát – még az egyházak sorába sem került be. A gazdagon dotált „bevett egyházak” gőgös vezetői nem engedik be maguk közé a „szegények papját”.

Pedig a betlehemi bölcső kisugárzása ma inkább érezhető a Dankó utcai Krisztus Szege Cigánykápolnában, mint a kormánypénzből frissen kigyönyörített boltozatos templomokban. Mert a pincegádorból nyíló kis kápolnában hit van és szeretet, míg a „bevett egyházak” faragott szószékeiről azok álszent, farizeus, hitetlen és hiteltelen szavai hangzanak el, akik kiűzik templomaikból a szegényeket, a megfáradtakat és a megalázottakat.