,,Nem hallottátok Dózsa György hirét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz” <<<<<<<<<<<< Tisztelgés egy doni kozák előtt

Akkor fogták el a rohamrendőrök, amikor egy sebesült társát próbálta biztonságos helyre kísérni. Folyamatosan ütötték. Botokkal verték és rugdosták, majd ezt követően meztelenre vetkőztették, a földre lökték, folytatták a verést, és levágták róla a doni kozákok hagyományos hajviseletét, majd egy rendőrőrsre szállították, ahol elájult.

Ha megnézed a videót, egy olyan embert látsz, aki nyugodt, és nem fél, egy szikár kő kemény harcos, talán nem kívül, de belül mindenképpen. Egyedüli szereplője a jelenetnek, amiben nem ellenkezik a diktatúra láncos kutyáival, akik maszkban, és vastagon bélelve kedvüket lelik egy embertársuk kínzásában. Azt hitték ezek a szerencsétlen halálraítéltek, hogy megalázhatnak egy meztelen embert, ehhez képest magukat juttatták a pokolra.

Ki sem merem mondani, de egy bibliai asszociáció villant át a gondolataimon, amikor a kezébe adtak egy ,,jogart”, és azzal próbáltak gúnyt űzni belőle, és úgy filmezték. Ő még ezt is nyugodtan tűrte.

Szabadon bocsájtását követően azonnal visszatért a harcok színterére, és újra beállt abba a harci különítménybe, amit azért hoztak létre, hogy megvédje a tüntetőket a rohamrendőrök támadásaitól.

A hírek szerint nem tervez jogi lépéseket kínzóival szemben, ez is azt bizonyítja, hogy a ,,joghoz” képest egy sokkal erkölcsösebb világ törvényei szerint él, ahol a férfibecsület a küzdelemben testesül meg, és nem a tárgyalótermi bohóckodásban, ahol ripacsok jelentgetik fel egymást vaskos kártérítések reményében.

Nem szabad elfelejtenünk egy nagyon fontos dolgot: sem a diktatúra, sem a szabadságharc nem nemzeti, hanem nemzetközi fogalmak. Minden szabadságszerető embernek kötelessége erkölcsi közösséget vállalnia a világ bármely táján elnyomottakkal, mint ahogy az is törvényszerű, hogy a diktátorok baráti jobbot nyújtanak egymásnak, annak érdekében, hogy kiélhessék beteg hajlamaikat.

Mihajlonak megadatott talán a legnagyobb ajándék az élettől: Olyasvalamiért harcolhat, amiben hisz. Egy kempó mestertől hallottam egyszer  egy nagyon komoly életigazságot: ,,Harcos lélekkel születni kell” Ez az ember harcos lélekkel született, és Isten kegyelméből egy jó ügy szolgálatában talán azzal is fog meghalni, de semmiképpen nem érdemtelenül és értelmetlenül.

Hányan mondhatjuk el ezt önmagunkról!?

Minden tiszteletem Gavriljuké, és a többi kijevi szabadságharcosé, akikre gondolva az alábbi vers jutott eszembe:

Petőfi Sándor

A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)