Azok az iPhone-ok, amikre felhasználók feltelepítették az iOS legújabb, tavaly nyáron bemutatott 14-es főverzióját (vagy eleve azzal érkeztek) egy rejtett alkalmazással is rendelkeznek - vették észre szemfüles felhasználók. A szóban forgó programot ugyanis sem a főképernyőn, sem az alkalmazáskönyvtárban nem lehet megtalálni, hanem csak egy speciális módszerrel lehet "elővarázsolni" a készülékeken.

 

Ehhez a felhasználónak le kell húznia a főképernyőt, majd az ennek hatására megjelenő keresőmezőben a "Code Scanner" ("Kódolvasó") karaktersort elkezdni bepötyögnie. A rejtett alkalmazás ekkor és csak ekkor megjelenik a találati listában, amire rábökve így már el lehet indítani azt.

A Code Scanner-t csak egy ravasz trükkel lehet megtalálni és előhívni az iPhone-okon
 
A Code Scanner-t csak egy ravasz trükkel lehet megtalálni és előhívni az iPhone-okon

A program, amelynek feladata nyilvánvalóan vonalkódok olvasása és értelmezése, vélhetően azért van elrejtve a készülékeken, mert önálló jelenlétének semmi értelme. Az általa megvalósított funkcionalitás ugyanis az iPhone-ok kameraalkalmazásából is elérhető, ami szintén képes a vonalkódok olvasására, amennyiben az kerül a kamera látószögébe.

Érdekesség egyébként, hogy a keresőlistában Code Scanner néven megjelenő alkalmazás a készülékekről készült biztonsági mentésekben (ha azokat egy asztali Mac-en megnyitjuk) nem ezen, hanem Barcode Scanner (Vonalkódolvasó) néven jelenik meg. Ráadásul az app az iOS korábbi kiadásaiban is már jelen volt, de azokban eltérő néven: az iOS 13-ban ugyanis "QR Code Reader", míg az iOS 12-ben "Scan QR Code" néven lehetett rátalálni a keresőben.