Biztonsági szakértőknek sikerült egy új, rendkívül veszélyes Android kártevőt azonosítaniuk, ami alapvető fenyegetést jelent minden áldozata magánszférájára. A Monokle ugyanis titokban képes fotókat, sőt, videófelvételeket készíteni a telefon tulajdonosáról - és persze bárki másról, aki a készülék környezetében található -, amit aztán gazdái részére is továbbíthat.

Ezzel ugyanakkor korántsem merülnek ki a kártevő képességei, ami szinten elképzelhető módon képes a neki otthont adó telefont manipulálni vagy azt adatok gyűjtésére felhasználni. Így például tetszőleges biztonsági tanúsítványokat telepíthet a készülékre - amit aztán további kártevők telepítésére, weblapok manipulálására vagy biztonságosnak szánt kommunikáció lefigyelésére tud felhasználni -, de tudja naplózni azt is, hogy mit írunk be a telefonban, illetve, hogy milyen weblapokat látogatunk meg róla.

Ehhez képest már igazán semmi, hogy az üzenőprogramokon keresztül folytatott chatjeinket is tudja naplózni, valamint helyzetünk és mozgásunk is meg tudja állapítani, illetve követheti a készülékekbe épített helyzetmeghatározás segítségével.

Az egyetlen jó hír, hogy a Monokle-t a kutatók szerint eddig egyelőre csak célzottan, kiemelt fontosságú személyekkel szemben vetették be, így az átlagfelhasználónak jelenleg kevés az esélye arra, hogy készüléke megfertőződjön vele.

Ennek ellenére nem túl bíztató, hogy egy kártevő minderre képes lehet, és persze nem zárható ki, hogy a jövőben hasonló funkciók szélesebb körben terjedő mobilokon futó vírusokban is felbukkannak majd.