Tüntetést rendez a Momentum a Pegasus-ügy miatt, a lehallgatások elleni tiltakozásul július 26-án, hétfőn. A résztvevők este hattól gyülekeznek a Terror Háza Múzeum előtt, majd átvonulnak a Fidesz Lendvay utcai székháza elé.
A szervezők által közzé tett felhívás tényként ír arról, hogy a magyar kormány a Pegasus nevű kémszoftverrel figyel meg mintegy 300 magyar embert. „Ez a történet a rendszerváltás utáni magyar politika legsötétebb fejezete, hiszen az újságírók, ellenzéki politikusok, üzletemberek, aktivisták lehallgatása a legkeményebb pártállami időket idézi” – írja a Momentum.
A szervezet szerint ezzel a magyar embereket a saját országukban a saját kormányuk tekinti bűnözőknek.
A demonstráció programja szerint a Lendvay utcában beszédek is elhangzanak, a felszólalók névsorát később teszik közzé.
Arról, hogyan reagáltak az ellenzéki politikusok a lehallgatási botrányra, ebben a cikkben írunk.