Szent István király másik fiára vonatkozó új források több mint egy évszázada, 1880 óta nem bukkantak elő. Ezért is igen jelentős annak a minden bizonnyal a 15. század második felében keletkezett krónikának a felbukkanása, amely nemrégiben került Mikó Gábor történész kezébe. A kutató függelékként a latin nyelvű krónika szöveghű leiratát is közlő tanulmányában („Élt-e valaha Szent István fia, Ottó herceg?”, Történelmi Szemle 2013/1.) az eddig ismert krónikák összehasonlító elemzésével megkísérelte elhelyezni a szöveget a magyar királyokra vonatkozó források kronológiai és logikai hálójában.  

A magyarok két bejövetele

Az új krónika egy 15–16. századi törvények másolatait tartalmazó kódexben lappangott eddig, amely a herceg Esterházy-gyűjteményből került a Magyar Országos Levéltárba. Az összeállítás számos középkori dekrétumot tartalmazott, ezek között bújt meg nem is egy, hanem mindjárt két krónika másolata – méghozzá mindkettő ugyanazon kéz munkája. A scriptor elsőként Gregoriánczi Pál kalocsai érsek Origo gentis Hungarorum című rövid krónikáját jegyezte le, amelynek több változatát is ismerték a középkortörténészek. Mivel a krónika egészen 1577-ig kíséri nyomon korának eseményeit, ez segítséget nyújt ahhoz is, hogy időben körülhatárolhassuk az írnok munkásságát – és a másik, számunkra lényegesebb krónika lejegyzésének idejét.

Az eredetileg Sequitur de regibus címet viselő krónikát a másoló egy további címmel is kiegészítette, amelyben megmagyarázza, hogy a szöveget Mátyás király 1464. évi koronázási dekrétumának végéről ültette át. A dekrétumok fennmaradt eredeti példányain azonban az idézett tanulmány szerzője nem találta meg az ominózus krónikát, így ez a 16. század végi másolat létezésének egyetlen tanúbizonysága. A kópia tehát jelenlegi ismereteink szerint közvetlenül Mátyás 1464. márciusi megkoronázása után keletkezhetett, a most megtalált másolat azonban 1577-nél korábban nem születhetett. (Mátyás megválasztásáról és uralkodásának kezdetéről írt korábbi cikkünket itt olvashatja.)

A magyarok Kárpát-medencébe történő „két bevonulását” és a királyok cselekedeteit felsoroló középkori híradás államalapító Szent István uralkodásáról lakonikus tömörséggel számol be, és mintegy mellékesen megemlíti Ottó és Imre hercegek nevét is, István más „ismeretlen” fiai mellett. A vonatkozó szövegrész Mikó Gábor fordításában így hangzik: Szent Istvánt, Géza fiát, a magyarok első királyát, miután áttért a keresztény hitre, az Úr 1001. évében megkoronázták. 46 évig uralkodott; több fia is volt, így Imre, Ottó és még mások is, az ő nevüket nem ismerjük, hiszen fiai utód és koronázás nélkül haltak meg. Szent István király az Úr 1047. évében hunyt el, és a fehérvári egyházban temették el, amelyet ő alapított.

Ottó említése azért is különleges, mert napjainkig a szakemberek csak két másik forrást ismernek, amelyben előfordul István idősebb fiának neve. Mindkettő a 15. század legvégén keletkezett, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel Ottó létezésének legkorábbi bizonyítéka került elő most a levéltárak mélyéről. Bár számtalan középkori krónikát ismerünk a magyarok korai történetéről, csupán Laskai Osvát minorita szerzetes és hitszónok (1450 k. – 1511) prédikációi között, valamint a bajor Jakob Unrest (1430 k. – 1500) német nyelvű krónikájában leljük nyomát Szent István fia Ottónak.

Egy elveszett forrás

Az új középkori krónika a kutatók által korábban elemzett, hasonló stílusú eseménylisták közül több fontos jellegzetességgel is kitűnik. Az egyik ezek közül, hogy furcsa módon kétszer kezdi meg elbeszélését: a magyarok „második” pannóniai bevonulásával indít, majd egy genealógiai leírást közöl, ezután rátér az „első” pannóniai bevonulásra, Attila uralkodására, ismét a „második bevonulásra”, s így tovább egészen Mátyás uralkodásáig. A másik vonás az, hogy megemlít hét dalt is, amelyek a magyarok hét honfoglaló „kapitányáról” szólnak – ezt az információt egyetlen ismert krónika sem tartalmazza.

A harmadik igen lényeges jellegzetesség, hogy az egyes királyokat nem pusztán kronologikus sorrendbe állítja, hanem szelektál is közülük annak alapján, hogy legitimnek tartja-e uralkodásukat vagy sem, és ehhez magyarázó megjegyzéseket is fűz. Így például elvitatja II. László és IV. István trónhoz való jogát, megemlíti, hogy Géza és Szent László „Salamon uralmának idején” regnáltak, hogy I. Ulászlót bizony nem koronázták meg, s hogy még Mátyást is „a magyarok akaratából” választották királlyá.

Annak a kérdésnek a megválaszolásához azonban a krónikát most közzétevő és elemző kutató szerint nem jutunk közelebb, hogy valóban létezett-e Szent Istvánnak Ottó nevű fia, hiszen – a többi ismert említéshez hasonlóan – az Esterházy-kódex eredeti variánsa is csak több évszázad távlatából ad hírt egy olyan személyről, akiről a Szent István korához közelebb eső források egyáltalán nem tudnak. Az ismeretlen Mátyás-korabeli szerző valószínűleg más 14–15. századi szövegek alkotóihoz hasonlóan egy bővebb, ám azóta „elveszett” krónikaváltozatból dolgozott.

Természetesen a jövőben előfordulhat, hogy a levéltárakban, köz- és magángyűjteményekben lapuló számtalan, alaposan még át nem tanulmányozott kéziratok némelyike fényt derít majd a homályos részletekre, köztük arra is: volt-e valaha Szent István királynak Ottó nevű fia?

(A krónikával kapcsolatban felmerülő kérdéseket részletesebben a BBC History Magazin 2013. májusi számában ismertetjük. )