Bár a Microsoft a Windows 8 óta folyamatosan mozgatja át a klasszikus Vezérlőpultból a Gépházba a rendszerkarbantartási művelet és funkciókat, még mindig rengeteg olyan van ezek között, amihez az ősrégi alkalmazást kell felhívni. Hamarosan azonban ismét csökken majd eggyel ezek száma - a jelek szerint ugyanis a vállalat megint átmozgat egy fiókfunkciót az új konfigurációs felületre.

Egészen pontosan a fiókok átnevezéséről van szó, amit jelenleg még mindig a Vezérlőpultban, illetve az abból megnyitható Számítógép-kezelés-ben (Computer Management) lehet csak elvégezni. A Windows 11 legújabb előzetesében azonban már látszik, hogy hamarosan ez a funkció a Gépház a Fiókok kezelését lehetővé tevő paneljén is meg fog jelenni, ahol jelenleg még csak létrehozni és törölni lehet azokat.

Bár ez nyilvánvalóan újabb lépés a jó irányba, de ha a Microsoft ebben az ütemben folytatja tovább a funkciók átmozgatását az új felületre, akkor a Vezérlőpult még a Windows 36-ban, 2099-ben is ott lesz még a cég asztali operációs rendszereiben.

Ezt egyébként maga a redmondi konszern is tudja, mivel nem is annyira régen finomított azon állításán, ami szerint a Gépházzal le akarja teljesen váltani a Vezérlőpultot, és most már azt mondja, hogy utóbbi szerepét előbbi csak részlegesen fogja átvenni, legalábbis belátható időn belül.