Lehet erősen kérdéses, hogy kit mennyire érdekel az Európai Néppárt belügye. Bár a Fidesz esetleges kizárását az egész ország megérezné. Nem is annyira csak azért, mert akkora gazdasági erő összpontosul az EU-s párt köreiben. Azonban Orbán Viktor kénytelen lenne befele kompenzálni a kint kapott újabb sallert. Újabb bűnbakkereső beszédeket, és alattvalósító intézkedéseket gründolva. Elvégre a hatalmát demonstrálnia kell. Elsősorban önmaga előtt.

A kedd esti frakcióülésen az említett azonnali pofon elmaradt. Így az ország is megúszta vezére újabb hatalmi haragját. Elvégre elég elviselni azt, ami jelenleg is van. Az meg egyre inkább hiú ábrándnak tűnik, hogy a Fidesz belső körei akarnának, illetve tudnának bármit is tenni. Az említett eseményen, a HVG tudósítása szerint, a magyar kormányfő José Manuel Barrosóban, illetve Viviane Redingben vélte megtalálni a sokat vitatott kérdések, problémák okait. Az utóbbi esetében arra alapozva a mentegetődzést, hogy a luxemburgi biztos Orbánt bírálva szeretné beágálni magát az Európai Bizottság elnöki székébe. Ahol, mint tudjuk, jelenleg nem Orbán Viktor ül.  Miközben jól láthatóvá vált két, már jól ismert érvelési húzás. Arra rímelve, hogy a Fidesz vezetője alanyi jogon csalhatatlan.

Az egyik, hogy az általa hozott, kezdeményezett, illetve jóváhagyott jogszabályokhoz tulajdonképpen semmi köze. A kritika oka pedig valami külsőleg alkalmazható probléma-máz. Navracsics Tibor a német választásokban vélte megtalálni az Orbán-animációk okát. Orbán Viktor most a luxemburgi küldött hatalmi ambiciójában a jogi aggályokét. Mindkét esetben világossá téve azt, hogy a miniszterelnök közvetlen felelősségvállalási készsége igen csekély. S persze azt is, hogy érvei szegényesek. Ahogy az is belátható, hogy az egyéni képviselői indítványok egyaránt kedveznek a felelősség áthárításának és az érvelési ciklus kihagyásának. Így az előbb mondottak már a törvények rendszerének az éppen aktuális jogrendszernek a kialakításakor is érvényesül.

Igaz, a jogszabályok, intézkedések sorát nehéz lenne cáfolni. Tényszerűen aligha sikerülne. A pofonfa alatt maradna tehát két lehetőség. Az egyik, hogy érdemi elismerése következik be a tévedéseknek. Ami ugyan nem adja vissza az eltékozolt éveket, lehetőségeket, milliárdokat, de legalább egy emberi gesztus. A másik, hogy le kell ölni, legalább a retorika szintjén, a rossz hír felhánytorgatóit. Ha az illető belföldi, akkor a Papcsák-Lázár páros receptje, és iránymutatása alapján. Ellenkező esetben legalább a híveknek meg kell üzenni, hogy a kritikus nem érti, hogy miről beszél. Ha érti, akkor hiteltelen. Ha érti, és hiteles, akkor valami egyéb ok játszik közre. Például a kritikus személyes karrierje, vagy egy aktuális választás kampánya.  Végszükségben, ha az előbbiek nem jönnének be, akkor csak egy csettintés, és a rendelkezésekbe belekötő onnantól azért válik zsidó, cigány, hottentotta, stb. diszkreditálttá. Még a szélsőjobboldalhoz sem kell ehhez feltétlenül fordulni, mivel ott van kéznél a Fidesz 5-ös párttagkönyvének tulajdonosa.

Amiről például nem Viviane Reding tehet

Az természetes, hogy ettől még mit sem változnak az olyan gazdasági adatok, amelyek alapján a recessziót sikerült csak rögzíteni hazánkban. Ahogy például a munkahely-teremtési program kapcsán nem teszi aktualitását vesztetté az unortodox workfare-t, mely Orbán Viktor szíve csücske. Meg talán azoknak a vállalkozóknak, akik jelentős hasznot realizálhatnak akkor, ha kiszolgáltatott közmunkásokat alkalmaznak a piaci, megélhetést biztosító munkabér kifizetése helyett. Gyakorlatilag rabszolga, illetve zsellérgazdálkodást folytatva. Az olyan településeken, ahol az elszegényedett rétegnek esélye sincs eltávozni, gyakorlatilag munkatáborrá alakítva a települést. Akkor is, ha formálisan természetesen senki nem fogja ezt deklarálni. Miközben ez nem csökkenti a tömeges elszegényedést. Ami a nyugdíjrendszerben is tükröződik. Az egyik oldalon tehát tényszerűen ott van az egyéni képviselői indítványokkal bevezetett, vagy akár Orbán Viktor személyes kezdeményezésére kialakított jogszabályrendszer, és a legfeljebb kommunikációs értékkel rendelkező látszatintézkedések. A másik oldalon láthatóak azok a folyamatok, amelyek csak keveseket tölthetnek el bizodalommal. A kettő között hiába mondja bárki, hogy a leltárt készítő a hibás. Akkor is, ha az illető maga Orbán Viktor, és akkor is, ha egy nemzetközi megbeszélésen megkapja azt az udvarias tapsot, ami bárki felszólalónak kijár.

A kritikus értékelés ugyanis csak a felszólalást követi majd. Akár azok részéről is, akik kiállnak az Európai Néppárt mundérjáért annyira, amennyire tehetik. Anélkül, hogy közröhely, vagy közmegvetés tárgyává váljanak. Így nem a felszólalást követő udvarias tapsra, hanem az elkövetkező napok nyilatkozataira, illetve az EU-parlament ülésének értékelésére lesz majd érdemes figyelni. Ez utóbbin nem igazán tartották védhetőnek a magyarországi kormányzat ügyeit. S ebben szinte biztosan nem fog helyet kapni a későbbiekben sem a német választások, sem Viviane Reding karrierje. Abban az összefüggésben szinte biztosan nem, hogy ez teszi ignorálhatóvá az Orbán-kabinet ténykedését. Amiről továbbra is érdemes tudni, hogy nem a magyarság elleni támadás az, ha a nehezményezik a kormányzati viselkedést. Beleértve azt is, ha a kormánya kifele nyal, és befele pofoz.