Forrás: Telex | Lindner Attila; Gabriel Zuchman; Emmanuel Saez | 2026.05.13.

Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Bármilyen észszerű mérce szerint a Tisza Párt programjának központi elemét képező, az 1 milliárd forint feletti vagyonra kivetett 1 százalékos vagyonadó üdvözlendő elmozdulás. Az ebből származó bevétel felhasználása az alacsony jövedelműek személyi jövedelemadójának csökkentésére közvetlenül orvosol egy régóta fennálló igazságtalanságot: a leggazdagabbak gyakran alacsonyabb tényleges adókulccsal szembesülnek, mint a középosztály, mivel hatékonyabban használják ki az adórendszer kiskapuit, és könnyebben képesek jövedelmüket határokon átnyúlóan mozgatni.

A jó szándék azonban nem elegendő. A korábbi európai vagyonadók gyakran nem érték el kitűzött céljaikat.

Rosszul megtervezve a vagyonadó egyszerre lehet hatástalan – kevesebb bevételt hoz a vártnál – és igazságtalan, lehetővé téve, hogy a milliárdosok megússzák a közteherviselést.

Szerencsére bőséges nemzetközi tapasztalat áll rendelkezésre. Egy hatékony és tartós vagyonadó példájához nem kell messzebb mennünk, mint Svájcba. A svájci vagyonadó modellje az átfogó adóalapon nyugszik: a milliárdosok minden vagyoneszköze adóköteles, kivéve néhány nyugdíjcélú megtakarítást. A széles adóalap kulcsfontosságú ahhoz, hogy megakadályozza a vagyon adókedvezményes eszközök irányába történő átterelését, és minimalizálja az adóelkerülést. Lényeges, hogy a magánkézben lévő vállalatok részesedései is az adóalap részét képezik, amiket egyszerű, de megbízható módszerekkel értékelnek. Ez különösen fontos a legfelső jövedelmi rétegek esetében, ahol a vagyon gyakran ilyen cégekben koncentrálódik.

Távolabb tekintve, Kaliforniában a választók 2026 novemberében döntenek egy milliárdosokra kivetett vagyonadó bevezetéséről, amelyet a korábbi vagyonadóval kapcsolatos történelmi tapasztalatok tanulságai alapján terveztek meg. Ezek a tapasztalatok három fő kihívást azonosítottak, amelyekre a kaliforniai modell megoldást kínál – és amelyeket egy magyar vagyonadónak is kezelnie kellene.

Először is, ha a magán- vagy családi tulajdonban lévő vállalkozások és magántőkealapok részesedéseit kizárják az adóalapból, vagy alulértékelik – ahogyan sok európai országban történt –, az adó regresszívvé válhat. A leggazdagabbak így nagyrészt elkerülhetik a közteherviselést. Magyarországon ez különösen releváns az állami kapcsolatok révén felhalmozott oligarchavagyonok esetében. Egy ilyen réteget kihagyó adó nemcsak jelentősen csökkentené a remélt bevételi hatást, hanem a közbizalmat is aláásná. Léteznek már bevált és kipróbált értékelési módszerek, amelyek megfelelő pontossággal képesek megragadni az eszközök értékét – ahogyan Svájcban is. Ezek az értékelések sosem lesznek tökéletesek, de ez nem indokolja a főbb vagyonkategóriák kizárását.

Másodszor, Európában a vagyonosok korábban offshore számlákon, adóparadicsomokban rejthették el vagyonukat. 2018 óta azonban a Common Reporting Standard automatikus információcserét ír elő a pénzügyi intézmények és az adóhatóságok között. Ezt ma már szinte minden ország alkalmazza, beleértve Magyarországot, az EU többi tagállamát és az adóparadicsomokat is. Ha Magyarország él ezzel az információval, az offshore adóelkerülés gyakorlatilag lehetetlenné válik.

A harmadik kihívás a vagyonosok lehetséges elvándorlása. Új adók bevezetése esetén egyes milliárdosok külföldre költözhetnek, különösen, ha gazdasági kötődéseik gyengék.

A nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezek a válaszreakciók általában mérsékeltek: csak a leggazdagabbak kis részét érintik, és makrogazdasági hatásuk elhanyagolható.

A megfelelő szakpolitikai tervezés tovább csökkentheti ezeket a kockázatokat. Az egyik megoldás az adókötelezettség kiterjesztése a kiköltözést követő időszakra. A külföldre költöző magyarok meghatározott ideig – például 10 évig – továbbra is a vagyonadó hatálya alatt maradnának, miközben beszámíthatnák az új országban fizetett vagyonadókat. Megfelelő kialakítás mellett ez jelentősen csökkenthetné az adóelkerülés-célú elvándorlás ösztönzőit.

Felmerülhetnek jogi aggályok, különösen az Európai Unión belül, ahol a szabad mozgás alapelv. Egy ilyen „utókövető adó” azonban nem korlátozná a mobilitást: csupán semlegessé tenné azt abból a szempontból, hogy valaki Magyarországon vagy más országban él. Alternatív megoldás lehet a költözés előtt megállapított adó, amelyet nem egyszerre, hanem időben szétterítve kell megfizetni – így elkerülhető lenne a kettős adóztatásról szóló egyezmények újratárgyalása.

A lényeg egyszerű: a vagyonadó sikere a megfelelő szabályok kialakításán múlik. A szűk adóalap, a gyenge végrehajtás és az elvándorlás figyelmen kívül hagyása aláássa a hatékonyságot. Egy átfogó, nemzetközi tapasztalatokra építő megközelítés viszont egyszerre teheti igazságossá és működőképessé.

Magyarország előtt lehetőség áll arra, hogy adórendszerét úgy alakítsa át, hogy az növelje az egyenlőséget anélkül, hogy feláldozná a hatékonyságot. A siker azonban nemcsak a szándékon múlik, hanem azon is, hogy a részleteket jól dolgozzák ki.