Bár a Microsoft még ki sem adta a Windows 10 legújabb, Őszi Alkotói Frissítését, a cégnél máris dolgoznak az operációs rendszer ezek utáni verzióján. Az egyelőre csak Redstone 4 néven emlegetett frissítés legtöbb fejlesztése még nem ismert, de egy dolog már biztosan tudható: változni fog benne a Start menü megjelenése, illetve működése.

A szóban forgó vezérlő ugyanis az új kiadásban már a Microsoft által tavasszal bejelentett Fluent Design-ban fog pompázni, annak animációival és effektjeivel együtt. Ez könnyebbé teszi majd a felhasználók számára annak követését, hogy hol is vannak éppen a menüben, illetve milyen elemeket aktiválhatnak rajta.