Kipakoltál már mindent az irodádból?

Igen. Rengeteg minden volt, most lekerült minden a ruhatárba, aztán majd apránként elköltözöm onnét is.

Vonzódsz a tárgyakhoz, költözteted őket magaddal? Vannak például kabaláid?

Kettő van, ami fontos. Az egyik egy 1972-es falovacska, ami már a raktárban van. Don Quijotét játszottam vele és ő volt a Rosinante. Tudtam rajta nyargalni, néha pedig felkapta a fejét. A másik tárgy szintén egy ló, négy évtizeddel későbbről, és még itt láthatjátok az irodában. 2012-ben kaptam a Prima Primissima-díjjal. Azért különleges, mert Demján Sándor akkor úgy döntött, hogy lesznek emberek, akiknek mindenképpen adni szeretne. Így kaptam én, és például még velem együtt Szörényi Levente és Bálint András.

Jordán őt magával viszi. A Prima Primissima-díjjal járó szoborral

Kiss Tamás

A lakásodból is megkezdted a költözést?

Azt tartjuk még egy darabig, mert még járok Szombathelyre. Az lesz az igazán nagy munka, amikor onnan mindent Budapestre kell vinni.

Amikor ide készültem, eszembe jutott Janus Pannonius verse, a Búcsú Váradtól, és hogy abban miktől búcsúzik a költő. Te mitől búcsúzol most Szombathelyen?

Búcsúzom a színháztól, a társulattól és minden háttérdolgozótól. Ez utóbbiak számomra mindig fontosak voltak, mert egy jó színház olyan, mint egy svájci óra, amiben vannak kisebb és nagyobb fogaskerekek, és bármelyik elromlik, az egész óra megáll. Én nem vagyok tanult színész, talán ez is közrejátszik abban, hogy soha nem éreztem magam különbnek, mint a többi ember. Az előadások, amiket létrehozok, ugyanúgy részei lesznek a világnak, mint az az asztal, amit Tamás fiam készít mint asztalos.

De a színház mellett minden mástól is búcsúzom. A helyektől kezdve, amiket megszerettem - Móló, Frei, Deck - a lakásom melletti MOL-kútig. Utoljára még bementem a kedvenc Fő téri lottózómba is.

Egy ideje minden a búcsúról szól, hiszen azzal, hogy én most ezt befejezem, egyben 30 év igazgatói pályafutásának a lezárása is. 1990-ben lettem a Merlin igazgatója, aztán a Nemzeti majd a Weöres Sándor Színház következett. Búcsúzom tehát egy életminőségtől és egy társadalomban betöltött szereptől is.

Ez azt jelenti, hogy egy halkabb élet következik számodra?

Egyáltalán nem. Mikor három évvel ezelőtt elvállaltam a szombathelyi színház vezetését, már tudtam, hogy majd lesz egy önálló estem. És ismét beigazolódott a hitem a determinációban, amikor Zsótér Sándor rendező egészségi állapotomra hivatkozva kivett az új szombathelyi darabból, így van időm nyugodtan dolgozni.

Milyen érzés, ha valakinek azt mondják, hogy te már ezt nem fogod bírni?

78 évesen nem annyira váratlan. Ha egy idősebb bokszolóra rászámolnak hatot, számíthat rá, hogy az edző azt mondja, hogy szép és jó volt eddig, de vissza kellene vonulni vagy súlycsoportot váltani. Nem egy jó érzés, de az ember tudomásul veszi, főleg ha ott van a tarsolyában a következő feladat.

Jordán Tamás háttérben az üres irodával.
Kiss Tamás

Mi ez a következő feladat, vagyis miről szól majd az önálló ested?

Egy olyan Ady Endrét szeretnék bemutatni, akit a közönség nem eléggé, vagy nem úgy ismer, mint én. Ady olyan, mint egy főorvos, aki a vizit nyomán megállapítja, hogy rettenetes bajok vannak a beteggel, akit nagyon nehéz már megmenteni. De nem haragszik, csak aggódik és terápiát keres. A beteg természetesen Magyarország metaforája.

Mintha lenne némi párhuzam a mai helyzettel.

Alig várom, hogy szabadabban tudjak beszélni. Korábban is éreztem néha, hogy meg kell szólalnom, mint például a Madách téri tüntetésen, vagy amikor megírtam a Vidnyánszky pápa-levelet, de a jövőben biztosan hangosabb leszek, mert el akarom mondani, hogy mi van ma Magyarországon.

Arra kértem Ferencz Győző költő és Ady-szakértő barátomat, hogy válogasson nekem olyan írásokat, amiket mintha tegnap írtak volna. Döbbenetes, hogy milyen sok van belőlük. De az előadás nem egyszerűen az egykori írások felolvasásából áll, van benne jó néhány csavar, az idősíkok összecsúsztatása lehetővé teszik például, hogy Ady rácsodálkozzon, hogy miért neveznek el majd teret Széll Kálmánról, akit ő nem különösebben kedvelt…

Tehát itt lesz a József Attila-est után egy mai asszociációkkal teli Ady-est. Ám nem csodálkoznánk, ha felbukkannál még valami létrehozásával másik magyar városban.

A tízes kör közepe. A másik várost hívjuk Budapestnek. Szeretnék egy helyet találni magamnak, ami olyan lenne, mint a kis Merlin, előadásokkal, önálló estékkel, beszélgetésekkel.

Le is akarsz igazolni valamelyik fővárosi színházhoz?

Nem tervezem. Egy színház zárt egység, működési renddel, szabályokkal, én pedig szeretnék önállóan dolgozni.

Azt mondtad, a mai nappal lezárult egy fontos szakasz az életedben. Most megállsz és visszatekintesz, hogy mit csináltál jól és rosszul?

Soha nem tekintek vissza, az említett két lovon kívül még a tárgyakat sem tartottam meg. Mondok egy példát, ami fájdalom és egyben dicsekvés is: 1980-ban nagy feltűnést keltett a televíziós József Attila-estem. Gábor Miklós küldött egy négyoldalas levelet, amiben azt írta, hogy annyira elkápráztattam, hogy ezek után senkinek nincs joga verset szavalni és hasonlók. Nos, ezt a levelet sem őriztem meg, és a többit sem. Nincs bennem semmi nosztalgia, az agyamból is eltűnnek ezek a dolgok, talán azt jelezve, hogy ne nézzek vissza.

Nemrég jelent meg a Weóres Sándor Színházról szóló könyv. Ide kerül a dedikáció.

Kiss Tamás

 

A Weöres Sándor Színházat tartod életed fő művének?

Igen. Ez a győztes, célfotóval a POSz-t és Merlin előtt. A szombathelyi színház nagyon sok embert tett boldoggá, a városlakók mellett a színészeket is. Azért is tekintem a legfontosabbnak, mert szinte lehetetlen volt, hogy létrejöjjön abban a politikai és gazdasági helyzetben. És itt mindenképpen meg kell említenem Ipkovich György nevét, akinek szintén kell hogy jusson a dicsőségből.

Ha a szellemi közegre, a közönség elvárásaira, a gazdasági lehetőségekre, a politikára és a létrejött alkotásokra gondolok, mindig rácsodálkozom arra a vékony pallóra, amin a Weöres Sándor Színház végig tudott menni.

Rengeteg összetevője van, amelyek közül azt kiemelném, hogy gyerekkoromban erős katolikus nevelést kaptam, és valahol a génjeimben is az lehet, hogy muszáj szeretni az embereket. Hogy meg kell találnunk ellenségeink igazát is. Ezek kimondva közhelynek tűnnek, de én tényleg nem haragszom senkire. Ha valaki valamit létrehoz az egyik politikai oldalon, akkor azt a másik oldalnak nem szabad szeretnie. E logika mentén haladva a szombathelyi színház a szocialista érában született, tehát a fideszeseknek nem szabad szeretniük. Így aztán 8-10 évig ellenszélben dolgoztam, de tudomásul veszem, hogy egy ilyen rendszernek ki kell termelnie azokat a személyeket, akiknek az a dolga, ami. Ha ők nem lettek volna, akkor lett volna helyettük más.

Mit szólsz ahhoz, hogy Puskás Tivadar díszpolgár lett?

A mostaninak két polgármesterelődje is volt, akik a választók akaratából két cikluson át vezették a várost. Már maga ez a tény is indokolja, hogy díszpolgár legyen Ipkovich György és Puskás Tivadar. Ugyan nem vallottak azonos politikai nézeteket, de ez nem lehet kizáró ok. Így kell várost vezetni, ahogy Nemény András teszi, empátiával és különlegesen jó politikusi érzékkel.

Melyik volt a legnehezebb pillanata a szombathelyi 13 évnek?

A 2017-es év ver mindent. A szombathelyi színház igazgatóválasztást butaságból - mert nem tudok másként fogalmazni - beemelték az országos politikába. Éles menet volt, de mindig jó voltam matematikából, így már az elején tudtam, hogy nem veszthetek. Hátradőltem és néztem, mint egy előadást, ahogy a helyi képviselők egymás után felállnak és elmondják, hogy mennyire selejt ember vagyok és mennyire rossz a színházam.

Kompenzált valamennyire a városháza előtti szimpátiatüntetés?

Megrendítő volt. Az itt elhangzott beszédektől, a támogató-videóktól és üzenetektől annyira meghatódtam, hogy könnybe lábadt a szemem. És eszembe jutott Szókratész, mely szerint a jó emberekkel nem történhet rossz.

Szókratésszel mégis történt valami a végén.

Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a halál az valami rossz. Vagy semmivé leszünk és nem érzékelünk semmit, mintha egy álom nélküli végtelen alvás lenne; ami nagyszerű dolog. Ha pedig elköltözünk egy másik helyre, lehet-e rossz az, ahol ott vannak a korábban meghaltak? Találkozhatok Homérosszal és egyéb nagyságokkal, olyanokkal, akik valami igazságtalanság miatt haltak meg, és el lehet beszélgetni velük az ő ügyükről és az enyémről. Az ott lévők azért is boldogabbak az ittenieknél, mert a hátralévő időben már halhatatlanok.