A Microsoft a héten egy soron kívüli javítást adott ki Windows 10 rendszeréhez, ami egy rakás, abban az elmúlt hónapok során azonosított, nem biztonsági jellegű hibát javít ki. Az egyelőre opcionálisan telepíthető KB4577063 többek között a Linux alrendszer, az arcfelismeréses bejelentkezés, valamint a Mixed Reality működési zavarait oldja meg.

Ugyanakkor a javított hibák között ott van az a hangrendszert érintő bug is, ami számos játékban a térbeli hangzás eltűnését okozhatta, valamint egy másik probléma, ami miatt a rendszer tévesen azt közölhette a felhasználóval, hogy annak megszakadt internet-kapcsolata, miközben az valójában kifogástalanul működött.

Az ezek mellett közel félszáz másik működő rendellenességet is orvosló foltot elvileg a Microsoft Update Catalog-ból lehet letölteni és felrakni - ez azonban kicsit ironikus módon cikkünk írásának pillanatában maga is gyengélkedik, és a folt felkutatására tett kísérletet csak egy hibaüzenettel honorálja. A javításokat mindenesetre a Microsoft vélhetően a Windows egy jövőben kiadásra kerülő frissítésébe is integrálja majd, ha azok problémamentesnek bizonyulnak.