A Google a héten megrendezett I/O konferenciáján egy rendkívül kedvező változást jelentett be mobilos rendszerével kapcsolatban. Ennek értelmében az Android következő, Q jelű kiadása egy, a Windows-éhoz hasonló frissítési mechanizmussal érkezik majd, aminek segítségével havi szinten lehet majd foltozni és okosítani azt.

Ezzel a Google a rendszer egyik legnagyobb problémáját oldja meg: azt, hogy az Androiddal működő készülékekre csak rendkívül bonyolult módon, azok gyártóin, sőt, sokszor a mobil operátorokon keresztül és közreműködésével juthatnak el a foltok és frissítések. Ez nem csak elképesztő módon elnyújtja az időt a hibák kijavítása és azok a végfelhasználók készülékeire megérkezése között, de azt eredményezi, hogy a kiadást követő egy-két év után az ilyen frissítések jellemzően teljesen elmaradnak, működési problémákkal és biztonsági résekkel hagyva magukra a fogyasztókat.

Az új rendszerben ezzel szemben az Android közvetlenül a Play Store-ból tudja majd letölteni frissítéseit és foltjait, amik így szinte azonnal és évek múltán is eljuthatnak majd a telefonokra. Az új szisztéma ugyanakkor egyelőre csak az Android egy tucatnyi modulját érinti majd, azaz, még mindig lesznek olyan részei a mobilos rendszernek, amiket nem lehet majd ezen az úton javítani és karbantartani.

Az új - a Google által egyébként Project Mainline-nak hívott - frissítési rendszer az Android Q változatában, illetve az utóbbival érkező telefonokon válhat majd elérhetővé, valamikor az év második felében.