Lassan de bizonytalanul megkezdődik az előző tanév kiheverése, és a következőkre való felkészülés. Az érettségizetteknek pedig az iskolától független élethez, vagy a továbbtanuláshoz való nekirugaszkodás. Az utóbbihoz megadták az alaphangot a téli diáktüntetések, illetve botrányok éppen úgy, mint a minap publikált összesítés arról, hogy hol nem tart a hazai oktatás. Annak az oktatáspolitikának a következtében, melynek mindkét jeles képviselője letette a garast a napokban.

Bár a nemzetközi mezőnyben egyre inkább sehol sem tartó oktatásnak fontos ismérve lehetne a felsőoktatási beiskolázás, a gyakorlatban az oktatáspolitika a profiltisztításban látja a közeljövő legfontosabb teendőit. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint ennek egy-két éven belül most-aztán-már-tényleg-nagyon-irgum-burgum meg kell történnie. Addig is ő, akinek a kezében a pénzcsap, keres egy kisebb lavórt, és mossa kezeit. Kijelentve, hogy: „Minden rektor és minden szenátus pontosan tudja, mely szakjai életképesek”. No meg persze ezzel rábízva a piszkos munkát azokra, akik felett ő dönt a finanszírozási kérdésekről. Azokról, melyek korántsem befolyásmentesek az egyes szakokra beiskolázható hallgatók számát illetően. A most végzettektől meg elsősorban hűséget vár el. A nemzethez, az anyanyelvükhöz, és a tanult tudományhoz. Elfeledkezve arról, hogy a diplomás munkanélküliség adatai alapján a diáknak döntenie kellhet. Arról, hogy vagy tanulmányaihoz, vagy a nemzethez lesz hűséges. Miközben azért megnyugtató, hogy a listából a párt kimaradt.

Hasonló gondolatok egyébként visszaköszönnek abban a levélben is, amit Hoffmann Rózsa küldött az érettségizőknek. Megfogalmazva, hogy azért kapják meg az érettségizők az Alaptörvény egy-egy példányát, mert ennek lesz a feladata a bátorság forrásává válni. Bátorítva arra a diákokat, hogy megannyi kísértő erő ellenében se menjenek külföldre. Elvégre akkor, amikor nem kap munkát, hülyének nézik a politikusok, osztályrésze lehet a személyes szegénység, miközben olvashat a politikusok milliárdos mutyijairól, akkor vacsora helyett előveheti az Alaptörvény lapjait. S vagy megeheti, vagy kicsomagolhatja belőlük a maradék szalonnavéget. Viszont legalább megtudhatjuk, hogy Orbán Viktor mit tarthat a zsebében. Alighanem az Alaptörvény egy példányát, miközben abból merít bátorságot a brüsszeli nyilatkozathoz.

Noha lehet, hogy a különben udvariatlannak tűnő gesztus mögött a közvetlenség látszatát sugallni akaró szimpla lenézés van. Valami olyasmi, ami Hoffmann Rózsa levelében is megbújik. Ha ugyanis az érettségi kapcsán felnőtté avatja a diákokat, és ellátja őket még az Alaptörvénnyel is, akkor talán megtisztelhetné az érettségizetteket. Például tiszteletet sugalló nyelvezettel. Mellőzve például a tegezést. Még akkor is, ha ő maga magát mindenki Rózsika-nénijének hiszi magát. Azok egyikének, aki majd jól eldönt mindent a kis butusok helyett, akik ott lézengenek a társadalomban. S akik miatt Viki-bácsinak is mindent szabályozni kell. Amihez jó előkészületet ad a központosított tankönyvellátás is. Elvégre a szellemi eszterga-gépsor egyik fontos része lehet, ha mindenki egyszerre lép, és egyszerre lapoz. Ráadásul úgy, hogy a felkészülés során jó előre befizethetik a tankönyvek árát.

A tankönyvek ugyanis majd csak ősszel kellenek, de fizetni már most szükséges a kiküldött díjbekérők alapján. Veszélyeztetve az iskolakezdési támogatás igénybe vehetőségét is. Elvégre kit érdekel a családok helyzete akkor, ha egy nonprofit céget kell megtámogatni. A jelen esetben a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) az, amely az említett díjbekérőket szétküldte. Biztosítva azt, hogy a családoktól olyan helyre áramoljon a pénz, ahol azt akár meg is forgathatják az eltelő időben. Kérdés lehet persze, hogy ennek haszna, szigorúan nonprofit alapon, hol fog esetleg kikötni? Még akkor is, ha a trafik-ügyletekhez képest ez csak aprópénz lehet. Elvégre könnyen lehet, hogy több olyan család, összeadott, teljes éves bevételét is meghaladhatja, akiktől azért előre legombolják a tankönyvet árát. Mert az a rendszer, amibe Rózsi néni viszi be kézen fogva a magasról lenézett diákokat, ezt képes nyújtani.

Illetve nem csak ezt. Magát a zsebre tett kezű lenézést is tudja nyújtani. Meg a szólamokat. Hűségről, hazáról, nemzetiességről, permanens szabadságharcról, napi győzelmi jelentésekről. A paletta itt egyre szélesebb. Miközben az emberek mindennapjainak lehetőségei, és benne az oktatás is, szűkülnek.