Azzal kapcsolatban szeretnék, aminek történnie kell.

Megengedem, lehetnek különbségek a nemzeti radikálisok, a polgári jobboldal, a nagyvárosi liberálisok, a baloldali honfitársaink, vagy éppen a politikától távol lévő százezrek között az elmúlt 25 értékelésében, de ez részletkérdés ahhoz képest, hogy mind jobban, értékesebben, emberibb módon szeretnénk élni.

A társadalmat rabul ejtő, és hosszú időre alávetni igyekvő politikai kaszt nem GONDOSKODIK az országról, hanem elszívja az erőforrásait.

Addig teheti, amíg a valódi gazda magához nem tér a kómájából.

Az a politikai rendszer, amely lehetővé tette egy ilyen politikai kaszt kitermelődését, nyilvánvalóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – ezért ezt a politikai rendszert nem csak bírálni kell, hanem meg is kell változtatni.

Vannak, akik ezt a rendet a piactól várnák, mondván a jogállami körülmények között működtetett szabadságjogok és a jogállam meghozzák majd a gyümölcsüket a jó rend és a viszonylagos elégedettség formájában. Én nem így vélem. A jogállam, a szabadság és a jó rend mindenekelőtt emberi, sőt közösségi képességek, a létrehozásuk, de főként a működtetésük személyes és közösségi képességeket kíván, nagy tömegben, megbízhatóan.

A liberális demokráciánk 2010-ig azt bizonyította, hogy ezek az emberi képességek nem jöttek létre nagy tömegben. Noha az intézményrendszerünk megfelelő volt, a szabadságnak nem volt olyan hátországa sem a társadalomban, sem a politikai rendszerben, mely a jogállamot és a piacot a társadalom érdekében tudta volna működtetni. Tombolt a korrupció, a politikai hozzá nem értés és politikai kaszt belterjes szócséplése, hódított a korlátozott, gyakran színvonaltalan nyilvánosság, megakasztotta az életet az erkölcstelen, rossz kormányzás, a bürokrácia, az államias érdekű jogrendszer, és a nemzet kiszolgáltatottá vált a gazdasági erőközpontoknak. Nem véletlen, hogy a liberális demokrácia legitimitása megroggyant, majd az egész rendszer összecsuklott 2010 után. Hogy így mondjam, volt oka összecsuklani.

Az Orbán-rezsim ugyanakkor bebizonyította, hogy az állami alávetettség még veszélyesebb az üres liberális jogállamnál. A társadalom kára lényegesen nagyobb akkor, ha megengedi, hogy államára rátelepedjen egy élősködő réteg, mint akkor, ha nem tud mi kezdeni az államával. De egyik sem kívánatos. Én arra próbállak rábeszélni titeket, hogy hozzunk létre olyan politikai rendszert, amely az egyes embereket szolgálja, amelyben az államnak nagyon precízen körülírt feladatai vannak, de ebben a korlátozott formájában az államot minden polgára közel érzi magához, a sajátjának tekinti, értéknek tartja a jogrendjét, és közösségi eszköznek az erőforrásait.

Röviden, olyan politikai rendszert, amelyben megvannak a képességeink és az lehetőségeink ahhoz, hogy egyfelől védekezzünk az államunktól (ezt adta volna meg a liberális demokrácia, ha jól működik), másfelől viszont meg is védjük az államunkat, ha kell.

Hogy kiktől? Természetesen a saját politikusainktól.

A hagyományos jogállami felfogás szerint a fékeknek és ellensúlyoknak az államszervezeten belül kell érvényesülniük. Az egyik hatalmi ág ellenőrizze a másikat, és így tovább keresztbe kasul. Ez valóban nagyon fontos. De látjuk, hogy nem elég. Ha a hatalmi ágak egyensúlyát nem egészíti ki az állam egészével szembeni aktív társadalmi erő, akkor elég megkaparintani az állam egészét ahhoz, hogy a társadalom tehetetlenné váljon. Ezt történt az utóbbi öt évben.

Az Orbán-kormány egyik első intézkedése a népszavazásoknak és népi kezdeményezéseknek a lényeges döntéseket érintő eltörlése, az önkormányzatiság megszüntetése, és a civil társadalom és szervezeteinek láncra fűzése volt.

Az Orbán-rendszert szervezeti értelemben is a korrupció tartja fent, az eszméi száradt kórók, meghaltak.

Hadd nyissak egy zárójelet. Bár a miniszterelnök láthatóan úgy képzeli, hogy személyes hitele és karizmája okán 180 fokos fordulatokkal lavírozhat az illiberalizmus és a polgári Magyarország között, és közben a családja gazdagodása sem tűnik fel senkinek, hadd óvjam őt a valóságérzékelésének szűkösségétől. Azt hiheti, hogy a cinizmusa nem zavarja leginkább éppen a fiatalokat, akik eszmékre és bizony felemelő példákra vágynak, akik a pénzt a helyén kezelik, és pontosan felismerik, ha valaki nemzetről papol és közben a saját zsebére gondol — nos, téved, nem véletlenül hagyják ott a fiatalok a Fideszt. Erről a miniszterelnökről már pontosan tudja mindenki, hogy kicsoda és mennyit ér – csak még megkímélik őt a rossz hírektől, de már nem tiszteletből, és nem is félelemből, hanem csak mert a környezete addig akar lopni, ameddig csak lehet. És erre az ő fennmaradása a garancia.

Egy héttel ezelőtt említettem, hogy ha egy jól berendezett társadalmat próbálunk meg körülírni, akkor jó megközelítésnek tűnik, ha a szabadság méltányos rendjét keressük benne.

Nem az államból kiindulva kell eljutnunk a polgárhoz, hanem fordítva. A polgárokhoz kell szabnunk az államot.

Ahhoz, hogy ez így lehessen, az államot meg kell védeni a politikusi visszaélésektől. Ennek legjobb kerete a polgári demokrácia.

Ez a mi hazánk. Ideje visszafoglalnunk. Hogyan lehetséges ez?

Mindjárt az elején leszögezem, hogy bár egy párt nevében szólalok fel, a szervezést jobb híján végezzük mi. Mint korábban mondtam, nem ideális, hogy pártok szervezik a társadalmat, még akkor sem az, ha ez egy új párt…

De ez van most, azzal kell főzni, amik vagyunk. Pénzünk nincs – ebben az emberek többségéhez hasonlítunk -, nincs heti bármennyi óránk a közrádióban…

Egyetlen előnyünk, hogy többségben vannak azok, akikhez szólhatunk. És ha többség egyszer megmozdul, az látható lesz mindenki számára.

Olyan eszközt kell választanunk, amelyik (1) olcsó, (2) nem jelent kockázatot azoknak, akik élnek vele, mert a működése kívülről láthatatlan és az emberi bizalmon alapul, de (3) ennek ellenére szisztematikus (rendszeres), megbízható, és folyamatosan erősödő, azaz elég erős gyűrűt tud létrehozni a Fidesz-világ körül, hogy azt megroppantsa.

Ez az eszköz ismert a közösségi típusú piaci hálózatok világából, a gazdasági környezetben MLM-nek hívják.

A politikai közösségünk olyan lesz, mint egy fa. A törzséből, amely mi vagyunk itt, a téren, ágak, majd az ágakból újabb ágak fognak kifejlődni, azokból gallyak és rügyek, amelyek végül egyre nagyobb koronát fognak képezni.  Az ország fája, hogy így nevezzem azon az elven alapul, hogy feltesszük, mindenkinek van három ismerőse, akikkel bizalmasan szót tud váltani a kezdeményezésünkkel kapcsolatban…

Ezekkel az ismerősökkel – szám szerint hárommal – mindenki létrehozza a politikai közösségünk kis csoportját. Ahogy a fa esetében az ágak, ezek az ismerősök is akkor teljesítik be a küldetésüket, ha újabb három ismerősüknek tudják tovább adni az üzenetet, de természetes őket már csak ő ismeri. Így senki sem kockáztatja, hogy a kezdeményezésben való részvétele kitudódik – csak az ismeri, aki őt felkérte, plusz csak az a három, akit ő felkér.

Én minden hónapban egyszer el fogok küldeni egy email üzenetet, és benne egy rövid videót azoknak, akik itt a téren az email címükkel, vagy a honlapunkon (nagyon egyszerű, pkp.hu) feliratkoznak. Ezek lesznek az én személyes kapcsolataim, és ezeknek kell további három ismerőst szerezni, azaz három ágat fejleszteni. A videót elküldöm nekik, ebben a havi videóban kifejezetten a közösségünkhöz fogok szólni. Ezt a videót kell továbbküldeni emailben ahhoz a három ismerőshöz, akikkel kapcsolatot hoztak léte az Ország Fája érdekében, akiknek aztán szintén tovább kell küldeni a videót a saját három ismerősüknek, és így tovább.

Ebben a pillanatban ennél jobbat nem tudok kitalálni. Ez a legnagyobb esélyünk most a politikai kaszt letörésére. Tartsatok velem ebben, és ha kellően következetesek, kitartóak vagyunk, és fenn tudjuk tartani és tovább tudjuk növelni a bizalmat magunk iránt, felül fogunk kerekedni, és vissza fogjuk szerezni az országunkat!