Hogyan hívhatják a köztévé időjósát Barbinak? Mitől parasztvakítás sokmilliós nézettségi adatokat sulykolni? Miért üthet vissza az elfogultság? Egy, a közmédiumokért haragvó konzervatív néző panaszai.

1. „Te jó ég, hogy beszél ez a néni?” – tette fel a kérdést lányom tegnap este, amikor bejött a nappaliba, és két másodpercre belehallgatott az M1-en éppen futó időjárás-jelentésbe. Pedig „Barbi” – mert így becézte kollégája a kisasszonyt, ami már önmagában főbenjáró: ezt a megszólítás kéretik meghagyni az Éden Hotelnek vagy más, agyatlanoknak szóló kereskedelmi tévés műsoroknak – akkor már túl volt két kínos nyelvbotláson, és mindössze annyi árulkodott róla: ez a szegény teremtés nem való képernyőre. Miután rákérdeztem, lányom elmondta: egyetlen árva szót sem hallott a közmédiumok megújulásáról, a vasárnap óta tartó flúgos futamról, így véleményét nem holmi előítélettől, de még csak nem is politikai ellenszenvtől befolyásolva, hanem alkalmi tévénézőként fogalmazta meg.

2. Amint a fenti ábra mutatja, korosztályának nagy részéhez hasonlóan – súlyosbító körülmény: apja foglalkozásának dacára – harmadikos gimnazista lányom nemhogy nem a köztévéből tájékozódik, de még az internetes híroldalakat sem olvassa, hiszen máskülönben bőven lett volna alkalma értesülni a köztévé szerencsétlenkedéseiről.

3. Nagylányom 2018-ban lesz első választó, így ha a jobboldal azt reméli, hogy, miként is fogalmazzak finoman, a kormány üzeneteinek továbbítására szánt hírcsatornával el szeretné érni és majdani döntésében megerősíteni, előre szólok, tök felesleges a próbálkozás.

4. Miként az is, ha a végtelenül szimpatikus hírolvasó naponta hússzor bemondja, hogy egy adott nap 5,3 vagy éppen 3,5 millió ember volt kíváncsi az M1-re, illetve a köztévé egyéb csatornáira. Ez ugyanis iskolapéldája annak, hogyan lehet úgy a valódit mondani, hogy azzal mégsem az igazat közöljük. Mert jól hangzik a sokmilliós szám, de – miként ezt nálam avatottabbak már leírták – közel sem mond sokat a valós nézettségről. A sokmilliós adat ugyanis az úgynevezett összesített elérést jelzi, vagyis azon emberek számát/arányát, akik egy adott műsorba legalább egy percre belenéztek. Manapság pedig, amikor a távkapcsolóval sokan naponta kismilliószor végigzongorázzák a több száz csatornát, belátható, hogy ennek az adatnak a sulykolása leginkább önámításra jó.

5. Ezzel szemben az igazán sokatmondó adat a nézettség (rating), mely azt mutatja, hogy a tévés háztartások hány százaléka nézte az adott műsort, illetve a közönségarány (share), mely arról tudósít, hogy a bekapcsolt tévék hány százalékán ment az adott műsor. Utóbbi tényezőket mérlegelve mindjárt szerényebb eredményeket kapunk: a megújulás első napján, vasárnap a napi átlagos nézőszám 108 362 – és az esti híradóé is csak 239 017 – volt, így a közönségarány 5 százalék körülire jött ki. Ráadásul ezek a számok azóta is szépen csökkennek.

6. Az utóbbi napokban jobbára a hajmeresztő bakikon röhögött/szörnyülködött a nyilvánosság, holott van ennél nagyobb gond is. Tegnap este például másfél órán át néztem Magyarország Hírcsatornáját, hogy megtudjam, mi minden történt szeretett hazámban. Ebben a kilencven percben a belpolitikai hírek sorában a következőket tudtam meg: 1. az Országgyűlés azt fontolgatja, küldjünk-e katonákat az Iszlám Állam ellen (tökéletesen rendben van az anyag). 2. Bejátszás az idegenforgalom növekedéséről, illetve arról, hogy a köztévé megállapodott a Magyar Turizmus Zrt.-vel: az üzletek vasárnapi zárva tartása következtében felszabadult időre milyen tartalmas programokat fognak kínálni az embereknek (izzasztóan népnevelő szándéka miatt erős határeset). 3. A már idézett nézettségi adatok. 4. A tapolcai jobbikos jelöltön állítólag náci tetoválás van (a köztévé ötödik hazai hírének soványka – politikailag persze jól értelmezhető – téma). 5. Egy MSZP-s képviselő kezével fegyvert imitálva „puffantotta” le jobbikos politikustársát az Országgyűlésben (lásd az előző kommentárt). Ezeket a híreket vagy háromszor megismételték, de mást nem tudtam meg arról, hogy történt-e még egy tetoválás eltitkolásához fogható horderejű esemény az országban.

7. A hírek mellett a vélemények széles tárházát sem igen ismerhettük meg az elmúlt napokban. Két példa: Orbán Viktor március 15-iki beszédének politikai értékelésére ki volt az egyetlen meghívott vendég? Lánczi Tamás, a kormányközeli Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Tegnap pedig kizárólag kivel kommentáltatták a hírt, hogy az RTL Klubban is foglalkoztak a nézettségi adatok „kozmetikázásával”? A szintén jobboldali Nézőpont Intézettől Mráz Ágoston Sámuellel. Személyesen természetesen egyikükkel sincs bajom, sőt, de mivel az utóbbi hónapokból hasonló példák garmadáját lehetne felidézni, fájó szívvel kell megállapítani: a BBC és a CNN babérjaira törő magyar köztévé végletesen elfogult.

8. Márpedig ezt a tényt előbb-utóbb megérzi a néző, és akkor annak csak egy következménye lehet: a propagandagépezetté alakított médiumtól egyre többen elfordulnak. Ez a jogállamiságra mért csapáson túl más következménnyel is fenyeget: az eredeti cél bukásával, vagyis azzal, hogy a kormányzati üzenetek eljuttatásának hatékonysága, hogy is mondjam, erős kihívásokkal fog küszködni.

9. Mélyen egyetértek azzal a kollégával, aki mindezek mellett arra figyelmeztetett: ha így megy tovább, nemcsak a méltán kifigurázott jelenségek, hanem a köztévét – egyébként joggal – büszkeséggel eltöltő műsorok (köztük a Virtuózok vagy a Fölszállott a páva!) is megsínylik az évi 80 milliárd forintból fenntartott Magyar Televízió hitelvesztését.

10. Egyébként pedig, kedves megújult köztévé, ha hiszed, ha nem, egyáltalán nem ellened, hanem érted haragszom. Érted? Ha-rag-szom!