A Microsoft hétfőn egy olyan változást jelentett be operációs rendszer-családja régebbi tagjainak támogatásában, aminek utóbbiak felhasználói nem nagyon fognak örülni. A redmondi konszern ugyanis közölte, hogy beszünteti a Windows 7 és a Windows 8.1 támogatását hivatalos fórumain - így az ezekre vonatkozó kérdéseikkel és problémáikkal a felhasználók magukra fognak maradni.

Bár utóbbiak továbbra is felvethetnek majd kérdéseket és problémákat a Microsoft támogatási oldalain, maga a cég munkatársai ezekben a beszélgetésekben a továbbiakban nem fognak részt venni, a bejelentett problémákkal nem fognak foglalkozni. Tevékenységük a jövőben kizárólag a moderációra fog korlátozódni, így a felmerült kérdések megválaszolásában a felhasználók kizárólag csak egymásra tudnak majd számítani.

A Windows 7 és 8.1 mellett a Windows RT, a Microsoft Security Essentials, valamint az Internet Explorer 10, az Office 2010 és az Office 2013 esetében is így fog a Microsoft eljárni - tehát ezek hivatalos támogatását is megszünteti közösségi felületein. Ugyanerre a sorsra fognak jutni a Surface Pro, a Surface Pro 2, a Surface RT és a Surface 2 eszközök is, valamint a Microsoft Band is. A Zune zenelejátszó fórumait ezzel szemben zárolni is fogja Redmond, tehát ezekhez ezek után már egymás között sem tudnak majd a felhasználók hozzászólni.

A Microsoft által nyújtott tájékoztatás szerint a változások júliustól kezdve lépnek majd életbe - de hogy a hónapon belül pontosa melyik napon, Redmond nem közölte.