Forrás: Hír24 | Nagy József | 2015.03.13.

Kínai szakértők vallottak ma arról Pesten, hogy huszonöt éve Barguzinban tényleg Petőfit találta meg Morvai Ferenc. Előlép Editke, nehezen, de szót kap Patrubány Miklós. Tudósítunk.

Bemelegítésként nézzük meg ezt a videót.

A Megamorv Petőfi Bizottság tartott ma előbb ülést, aztán sajtótájékoztatót Budapesten. A magyar kazánkirály, Morvai Ferenc nem kevesebbet jelentett be, mint hogy minden állami ármánykodás és maszek gáncsoskodás ellenére immár minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert: expedíciója 1989. július tizenhetedikén tényleg Petőfi Sándor sírjára lelt Barguzinban.

Fönti videókon a végső érvet szolgáltató kínai urakat látjuk, akik épp arról számolnak be: igazságügyi minisztériumuk sanghaji orvosszakértői intézetében „bebizonyítást nyert, hogy 99.9 százalék DNS-azonossággal Petőfi Sándor földi maradványait” vizsgálták a minap.

Nyilván emlékszik az olvasó, mi sok borzongató stáción ment keresztül Morvai csapata.

Kezdődött ugye azzal, hogy a kazánkovácsból vállalkozóvá lett üzletember még a rendszerváltás előtt, az akkor államminiszter Pozsgay Imre támogatását bírva expedíciót szervezett a távoli Szibériába, majd a helyszínről boldogan jelentette a hihetetlennek tűnő tényt: megtalálta a legnagyobb magyar költőt. Pár nap telt eufóriában, amikor is a kutatás pesti ellenzői bejelentették, a maradvány nem férfitől, hanem nőtől származik. Röhögött a haza.

Morvai eztán számos DNS-vizsgálatot végeztetett el az Oroszország, Amerika és Magyarország között utaztatott csontokon. Az eredmények ellentmondásosak lettek, ezért Morvai kérte Budapest önkormányzatát plusz a belügyet, engedélyezzék, hogy felnyissa a Petőfi-famíliának a Kerepesi úti temetőben lévő sírboltját „kontrolanyag vételezése miatt” – ám elutasításban volt része.

Sándor, István

Morvai, kinek vállalkozása finanszírozta a gazda a szenvedélyét, Kondoroson több hektáros birtokot vásárolt, és arra a mendemondára apellálva, hogy azon a tájon nyugszik Petőfi Sándor öccse, István, ismét ásatásba kezdett. Természetesen meglelte Istvánt is, ám a csontok „nem voltak alkalmasak mintavételezésre”. Szörnyű pech.

Teltek az évek, sőt évtizedek, mire Morvai eljutott a kézenfekvő megoldásig: élő embereket kutatott fel, Petőfi leszármazottait, tőlük közjegyző előtt vért vett, s ezeket déenesezte össze a költő genetikai kódjával. A munkával kínai szakembereket bízott meg, azért őket, mert messzi keleten remekül cseng (direkt volt) a Morvai név – egy gigavárosban, melynek nevét nem sikerült megjegyeznünk, hatalmas kazángyára épült a magyar üzletembernek, s a bizniszből parádés egyéb kapcsolatokat fűt.

A kínai DNS-vizsgálat eredménye az a bizonyos 99,9.

Hogy értsük, mit is jelent ez a szám, Morvait idézzük: „Apasági perben, ha nyolcvan százalékban azonos, akkor már az övé a gyerek!”

Zsidók, cigányok, katolikusok

„Hiányolom a kincstári tévét!” – ezt már a sajttájon mondja Morvai. Aztán panaszkodik, a politika mily sokszor gátolta munkáját, hivatalossságok micsoda „irodalmi bűncselekményeket” követtek el. Hogy miért a gáncsoskodás? „Félnek Petőfi szellemétől!”

Meséli, pár éve összeverték, autóját felgyújtották Petőfi és Morvai ellenségei. Megtudjuk, kínai segítséggel dokufilm és dokukönyv készül, és arról is beszámol, hogy a bizottság következő célja Petőfi méltó újratemetése, remélhetőleg jövő nyáron. Ennek érdekében hamarosan feláll a „Kegyeleti Bizottság”, melybe Morvai várja az önként jelentkezőket. Ígéri, síremléket építtet, „annak kell a legszebbnek lennie a temetőben”, valamint alapítványt hoz létre hátrányos helyzetű, ám irodalomban tehetséget mutató gyerekek taníttatására.

„Ma úgy döntöttünk, nem alakítjuk párttá a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesületet… március tizenötödikén nem megyek az utcára”- így szól az egyébként 1994 és 1998 között kisgazda színekben országgyűlési képviselősködő Morvai. Aztán csak megszellőzteti, hogy „amikor megérik rá a helyzet”, vagyis úgy fél év múlva „valamilyen módon” visszatér a politikába. Addig Petőfi nimbuszának ápolása érdekében „párthoz és felekezethez tartozástól függetlenül” kér mindenkit, „zsidókat, cigányokat, katolikusokat, fogják meg egymás kezét”.

Editke, üljél le, jó?!

Két mellékszereplőről ejtsünk még szót.

A sajttáj finisében egy bizonyos Editke néni emelkedik szóra az első sorból, megtudjuk tőle, hogy ő még a Demokratába is írt cikket Petőfiről. Rég elhalt akadémistákat ügynököz le,képtelenség leállítani, pedig Morvai többször is „Editke, üljél le, jó?!”, valamint „Szóljatok már neki!” felszólítással próbálja elnémítani a kucsmás asszonyt.

Nem értjük, Morvai miért hangoztatja mérgesen, hogy semmi köze a Magyarok Világszövetségéhez. Aztán megpillantjuk az MVSZ sokat megélt elnökét, Patrubány Miklóst (kit tavaly interjúztunk). Patrubány kérdezni próbál, bele is kezd mondandójába, ám Morvai beléfojtja a szót, mondván, „azt elfelejtettem felhívni a figyelmet, hogy kizárólag újságírók kérdezhetnek”. Ám nem olyan fából faragták minden magyarok vezetőjét, hogy végképp meghátráljon, így csak kiböki: szívből gratulál a bizottságnak, s úgy ítéli meg, „az új magyar nemzetpolitika alfája és ómegája lehet Petőfi újratemetése”, ami ráadásul alapot teremthet a „mély erkölcsi válságból való kilábaláshoz”.

Már megérte.

Ezek után ültünk le interjúzni Morvait, nagy figura, maholnap azt a cikkünket is olvashatják; addig lapozgassák a galériát Editkével és Miklóssal.