Forrás: Hír24 | Nagy Bandó András | 2015.03.01.

Előzmények: én nem csak néztem, jegyzeteltem is a beszédet hallgatva. Lehet, a nagy sietségben nem sikerült szóról szóra visszaadnom a miniszterelnök beszédét, sőt az is lehet, hogy nagyon is pontatlan, amit leírtam, de utóbb visszaolvasva rájöttem: sokkal jobb, őszintébb és igazabb beszéd lett, mint amit ő mondott. És még szól is valamiről…

Tisztelettel köszöntöm mindannyiunkat, hölgyeim és uraim, hát ennyien maradtunk. Köszöntöm Kati asszonyt, Schmitt Pál elnök úr kedves feleségét!

A szónok ilyenkor úgy fordul a hallgatósághoz, hogy mielőtt belevágna a lelki pásztor beszédébe, előbb szeretne mondani valamit. A lelki pásztor.

Mivel én ma sem vagyok szónok, hanem a magyarok örökös miniszterelnöke, most sem szónokolok inkább bemutatok egy közepes színvonalú, politikailag inkorrekt stand up produkciót. Magunk között vagyunk, poénjaim és én sikerre vagyunk (illetve leszünk majd el) ítélve. Ma annyit röhöghetünk a többieken, amennyi a szánkon kifér, nincsenek itt, mert a mi országunkat értékelem, és nem a közös hazát.

Meghallgattam lelki pásztor barátomat, tegnap ő is engem, hála istennek őrzi a gyónási titkot.

Jól ismert helyzet, amiben most találom magam. Mindenről és mindenkinek kéne beszélnem, de régi jó szokásunk, hogy az ilyen értékelő beszédben csak magunknak mantrázunk, hiába no, a vastapsot nem adjuk ingyen.

Sajnos az elnök úr elbizonytalanítja politikai közösségünk híveit, amikor okoskodónak nevezi azokat az elemzőket, akik a polgári Magyarország termékei. Megértem az aggodalmat, hiszen zászlónk ma még magasan lobog, mindenki láthatja, hogy mi egy kereszténydemokrata alapokon álló, családi közösség vagyunk, amelynek eszménye, vezércsillaga én vagyok. Nem hiszem, hogy ez a következő száz évben megváltozna.

Az elnök úr azt is említette, ha jól idézett engem, hogy a nemzeti keresztény alapú kormányzás nem politikai kérdés, hanem személyi kultuszhoz közeli állapot. Öröm erre emlékeztetnem önöket, amikor kormányon vagyok.

Előrebocsátom, mi is emberek vagyunk, még nem vagyunk szentek, bár az egyháznak törekedni kell rá, hogy azzá legyünk.

Vannak érdekeink és érdekeltségeink, vagyon és pénz iránti vonzalmaink, és ki ne látná: elfogultságaink.

Aligha dolgozunk tökéletesen, habár erre is törekednünk kellene, de nem megy, nem és nem, az úristennek se. Esendőségünk és tökéletlenségünk mellett egyben nem hibázhattunk volna: sem egyéni ambíció, sem egyéni vagy csoportérdek nem kerülhetett volna a haza érdeke és szolgálata elé.

Ez azonban több lett volna, mint jogtisztelet, erősebb, mint az alaptörvényre tett eskü, ne csodálják, hogy késik a szenté avatásunk. Idekívánkozik egy minden kereszténydemokrata politikus számára fontos tanács, idézem:

„Ne azzal törődjetek, hogy Isten a mi oldalunkon áll-e, hanem azzal, hogy elnézi-e nekünk, amit az ő oldalán állva tettünk az elmúlt öt évben.” Jó szerencsét kívánok mindannyiunknak ahhoz, hogy az összes mutyit megússzuk!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Köszöntöm önöket a Várkert Bazárban, mely akár kormányzásunk szimbóluma is lehetne, elhagyatva, romosan, pusztulásra ítélve, rom, gaz és szégyen.

Reménykedhetünk-e abban, hogy ez még csak a válság korszaka, amelynek elmúltával visszabillenhet az életünk a válság előtti, ma már békebelinek tűnő rendjébe, vagy meg kell barátkoznunk azzal, hogy ez már az új világ, amely kemény, barátságtalan, és ha sürgősen nem teszünk valamit, fájdalmasan leértékel bennünket? Ha így áll a dolog, akkor hiába a megélhetési politikusok számára vonzó és irigyelt életformánk, hiába a mutyizás mesés tárháza, a mi közösségünk menthetetlenül hátrább szorul a nagy versenyfutásban.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az a dolgunk, hogy úgy igazítsuk Magyarország lépéseit, hogy nekünk, választott vezetőknek biztonságos és biztos helyünk maradjon az általunk egyre bizonytalanabbá tett világban. Az ország saját zsebébe kellett nyúlnunk, mert nem nézhettük tovább a partvonalról, hogy mások tegyék tönkre helyettünk a jövőnket. Úgy adjuk meg válaszainkat, hogy a verejtékkel és gürcölve élők megvédhessék a mi érvényesülésünk lehetőségét, és még több magyar ember próbálkozzon a fönnmaradással, verejtékezve és gürcölve.

A személyi változásokat végrehajtottuk, a külgazdaságot állítottuk középpontba. Fiatal, tehetséges és ambiciózus embereket dobtunk a mély vízbe, és ha a tüntető tömegek azt akarják, lesznek még, akiket bedobálunk. Családom fiataljait a kikötőbe, öregjeit a kőbányába.

Nem árt, ha tudjuk, hol vannak a korlátaink, ne mi kapjuk a legtöbbet. Nehogy úgy járjunk, mint Füles a Micimackóból, aki elvesztette a farkát.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ideje, hogy megtanuljunk a külföldre egyenrangúként tekinteni, és egyenrangúnak érezni magunkat vele. Itt van, illetve itt volt például az orosz elnök, Vé. Vé. Mutyin, aki a korrupt politikusok között még előttem jár, de már nem sokáig.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mi eredetileg úgy gondoltuk, hogy a régi világ már nem tér vissza. Vannak dolgok, amiket érdemes lett volna megtartani az előző korszakból, például a demokráciát. Annak is lehetőleg a jelző nélküli formáját.

Most már végre el kéne engedni mindent, ami nem vált be, sőt csődöt mondott. Elengedni, mielőtt maga alá temet bennünket. A magyarok egy ennéol sokkal szebb és igazságosabb, korrupciómentes jövőt választottak. Ma már láthatjuk: ha nem döntünk kedvük szerint, ők döntenek az éltünkről.

Ezért mi hamarosan elengedjük az illiberális gazdaságpolitikát, talán éppen a huszonnegyedik órában.

Mihamarabb elengedjük a megszorítások politikáját, mielőtt Görögország sorsára jutunk.

Elengedjük az összes téveszménket, még mielőtt szegényházat csinálunk Magyarországból.

És sajnos évek óta elengedjük az orvosokat, a munkaképes, boldogságra és gazdagodásra vágyó fiatalokat, százezrével. Külföldön keresi boldogulását a szürkeállomány, mert elegük volt a mi feketegazdaságunkból.

Én úgy látom, hogy az a magyar ember, aki természeténél fogva politikailag inkorrekt, elvesztette a józan eszét. Nem a tények érdekli, hanem a duma, és munkát akarna, nem pedig a viccnek is rossz rezsicsökkentést. Lenyeli a tőlünk hallott maszlagot, miközben nem bír szabadulni abból a modern kori adósrabszolgaságból, amibe az utóbbi években süllyedt. Mivel erre biztattuk, nem akar beilleszkedésre képtelen, más kultúrájú, más szokású beözönlő embertömegeket látni a hazájában, akik veszélyt jelentenének a közrendre, ha lenne, és az ő állására, ha volna.

Meg kell értenünk, hogy a mi politikánk csak kétféle véleményt ismer: a miénket és a helytelent.

Tisztelt hölgyeim és uraim, minden nép minden kormánya igyekszik saját testére és zsebéhez igazított magánvagyont kiszabni az ország vásznából. Mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, mi is erre törekszünk. Hogy mindaz, amit öt év alatt lenyúltunk, kiérdemli-e a magyar modell minősítést, még nem tudhatjuk. Ezt majd az utókor megállapítja, ha eljött az ítéletidő.

Persze sikerek oda, csúszópénzek ide, azért nem árt a szerénység, ne járjunk úgy, mint az öreg székely, akitől megkérdezték, igaz-e, hogy őt minden korrupcióból kihagyták, és azt válaszolta: hát ki, a jó szüléjüket!

A világ a tényeket érzi igazán perdöntőnek. A világnak mindig igaza van. Én azonban előrébb sorolom az életes tényeket. Első helyre is azt, ami eldönti a gátlástalan módon elért fenn- és megmaradásunkat. A családunk vagyonában megvalósult vívmányok további mutyikra biztatnak bennünket. Minden sajátos magyar megoldásunkra legkevesebb tíz milla jutott, de ahogy az öreg székely mondja, annyi kell es.

Kedves barátaim, a magyar élet még a legoptimistábbakat is meglepő tényeket ad elő. Tavaly több gyermek született, mint az elmúlt öt évben bármikor. A fanyalgók szerint ehhez a kormánynak semmi köze, pedig világszerte tudják, nagyon jó termékenységi arányszámunk. Köszönet érte nekem, Matolcsy György kormányzójának.

A világ fővárosaiban nem örülnek annak, hogy a magyarok rendre függetlenségi csatákat vívnak. Látják azonban, hogy hiába minden szó, a magyarok ugyan eszüknél vannak, de én mindent másképp csinálok. Ilyen fajta ember vagyok, erre áll rá a kezem. Ma körülbelül itt tartok. Úgy látják, bár zavaros fickó vagyok, de legalább a végén megoldom a családom gondjait.

Igaz, a kettős mércétől néha megvadulnak, de hát tudjuk, minden háborodottnak van valami mániája, nekem több is, elég, ha csak a focit és a stadionépítéseket említem. Ilyen eszementekkel mi és szüleink már találkoztak, az ötven évnél fiatalabbak most látnak először az életükben ilyet.

Igen, kedves barátaim, és közben a kedves barátaim vagyona is nőtt. Ez elemi, egzisztenciális érdekünk. Magyarországon az embereimnél – nehéz ezt elhinni, de így van – 27 910 milliárd forintnyi pénzügyi vagyon van. Jó reményünk lehet, hogy hamarosan annyi lesz, amennyit a szocialisták előttünk és előlünk bezsebeltek. De vigyázzunk! Ha nem leszünk észnél, a végén még azok fognak bennünket korrupcióval vádolni és bebörtönözni, akikről azt terjesztettük, hogy szétlopták az országot.

A közmunkában foglalkoztatás rekordokat dönt. Ezzel félmillió családfő próbálja elhárítani családja pénzügyi katasztrófáját, igaz, az a pénz a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz sok, de eszi, nem eszi, eszi.

Számomra különösen fontos, ami a nyugdíjakkal történik. 2010-ben azt a személyes vállalást tettem, hogy megvédem apám nyugdíjának értékét. Ezt teljesítettük, sőt 2011 és 2014 között tovább növeltük. A bányájában kő kövön nem maradt.

Tisztelt hölgyeim és uraim, az eddigi tüntetéseket látva kimondhatjuk: itt és most egy nép vált nagykorúvá. Nagykorúvá minden értelemben. Mind az idősek, mind a fiatalok úgy viselkedtek, ahogy az felelős és felnőtt emberhez illik. Alaposan mérlegeltek, ésszerű és tisztességes döntéseket várnak tőlünk, és azt, hogy azokat fegyelmezetten végre is hajtjuk. Ezt nevezhetjük egyszerűen kölcsönös bizalomra épülő összefogásnak. Ezért jöhetett meg az étvágyuk a további sikerekre. Mindez jó hír az embereknek, de felbőszít bennünket, mert lehűti hatalmi reményeinket, és növeli annak az esélyét, hogy eljön az ő idejük, és attól kezdve hosszú ideig árulhatjuk nyugtákat adva a petrezselymet a bálteremben.

Tisztelt hölgyeim és uraim, mi egy olyan országot akarunk, ahol mindenki sikeres. De ma még nem mindenki az. Például apám, Ráhel lányom, Tiborcz vejem, meg Mészáros haverom fölöttébb sikeres, én se állok rosszul, de van itt egy hatalmas tömeg, ami még távol van ettől. Nevezhetjük őket a rendszerváltás veszteseinek, bérből és fizetésből élőnek vagy éppen melósnak, de legjobb, ha esélyteleneknek mondjuk őket. Én leginkább keményen dolgozó, soha semmire nem jutó embereknek hívom őket.

A következő éveknek is rólunk, és családtagjaikról kell szólniuk. Sokat tettünk már az érdekükben, de még többre van szükségük. Most ezeket az embereket kell segítenünk, akik nemcsak lenyúlni szeretik Magyarországot, de egy-két év alatt szeretnének milliárdossá válni. Az ő útjukból kell most eltakarítani az akadályokat. Nemcsak létrát kell támasztanunk azok számára, akik a közvetlen környezetemből följebb akarnak jutni, de liftet is kell építenünk számukra.

Azokról beszélek, akik nap mint nap azért ügyeskednek, hogy eltartsák a családomat, kifizessék a számláimat és az adómat, hogy mi a tisztességet kerülve nevelhessük föl a gyermekeinket.

Mostantól és folytatólagosan olyan döntéseket fogunk hozni, amelyek megkönnyítik ezeknek az embereknek az életemet. És persze meg is kell védeni őket. Ebben már van komoly tapasztalatunk. Meg kell védeni a mi magyar oligarcháinkat attól, hogy kritizálják és bántsák őket. Meg fogjuk védeni mindazokat, akik a jóváhagyásommal visszaélnek az erőfölényükkel, és azokat is, akik nyerészkedni akarnak, akik mindenkitől el akarják venni azt, amiért megdolgoztak. Ez a mi küldetésünk a következő évekre. Mindezt úgy is kifejezhetem, hogy a keményen dolgozó magyarok százezreit is be kell húzni a csőbe.

Ezeknek és a gyerekeiknek is látniuk kell, hogy nem tudunk helyet szorítani nekik a támogatásomat élvező magyar magyarok világában. Nos, ennyit az esélyeikről. Akik elől vannak, még feljebb jutnak, akik pedig hátul, még inkább leszakadnak. Ez így megy errefelé.

Ebből az olvasható ki, hogy a munka, ami előttünk áll, bonyolultabb, mint egy végkimerülésig tartó futás. Ennek a munkának az irányítását Lázár Jánosra bíztuk, ha én nem is, de úgy tűnik, közös jövőnk az ő kezében van, az eus pénzekkel együtt. Tisztelt hölgyeim és uraim, tudnunk kell, ő olyan, mint a szökőár: mindent elsodor, ami az útjába kerül. Csak akkor lesz itt polgári Magyarország, ha mindenki dolgozik. Értem. És csak azok gazdagodhatnak, akik. Fontosak számomra.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Van itt azonban végezetül egy elgondolkodtató dolog. Igaz, az ország értékeléséhez annyi köze van, mint Vida Ildikónak az angol nyelvhez. Alig egy hete időközi képviselő-választás volt az egyik választókerületben. Simán vesztettünk, jó ideje nem fordult elő velünk ilyesmi, és akarjuk vagy se, ebből akár hagyományt is teremthetünk, ha így folytatjuk.

Úgy látom, hogy a híveink nem jelentéktelen, kimondom, bár fáj, mint öreg székelynek a tökön rúgás: jelentékeny része, nem állt ki mellettünk. Minden bizonnyal elégedetlenek velünk, de nézzük inkább azt, hogy az ország szempontjából ez a jó, mert odalett a kétharmadunk.

Ám ha csak ennyit értenénk meg ebből a vereségből, hazudnánk híveinknek, és magunknak. Én is ismerek olyan véleményeket, hogy a kormány nem találta meg a vita, az egyetértés, a megegyezés és a cselekvés helyes arányát. Ez egy rossz duma! Az én parancsomra nem tűrtük a vitát, nem egyeztettünk és nem konzultáltunk senkivel, és megegyezni sem akartunk. Csak mi voltunk, vagyunk és leszünk! Ezt én találtam ki, tehát felelős is vagyok a következményekért.

Mondjátok nyugodtan a szemembe, kedves barátaim, hogy sokkal több egyeztetéssel, megegyezéssel, és több konzultációval többre mentünk volna. Vágjátok a képembe, hogy Viktor, ez neked is köszönhető! Mert amikor egyeztetni és megegyezni kellene, akkor nincs más, csak te vagy, egyedül, egy személyben, a személyi kultusz veszélyét hordozva magadban! Ma már mondhatjátok, hogy nem lesz itt egyetlen nyugodt percem sem. Nekem is tanulnom kell a saját tapasztalataimból. Tudom, hogy folyamatos és kíméletlen támadások, állandó negatív kampány alatt fogok állni. Ezt nem szabad! (Alábecsülni.)

Ha valaki nem tetszik, vagy valaki mást szeretnétek, mondjátok meg egyenesen, ahogy illik hozzám. Merjétek vállalni a véleményeteket! Eddig is erre biztattalak benneteket! Ne féljetek! Demokrata az, aki nem fél! Gyáva népnek nincs hazája!

A végén még igazuk lesz azoknak, akik arrogánsnak neveznek bennünket, és hozzánk hasonlóan hazudtak éjjel-nappal. Addig-addig vásárolnak milliókért budai villákat a hozzám legközelebb álló honatyák, hogy a végén még a magyar emberek százezrei is joggal beszélhetnek urizálásról.

Szóval, kedves barátaim, legyünk ismét észnél! Talán úgy helyesebb, hogy az eszement rombolást hagyjuk abba, és térjünk észhez. Ne üljünk a Simicska babérjain. Kedves barátaim, ne felejtsük el, aki azt hiszi, hogy a demokráciában létezik olyan, hogy végleges győzelem, az jobban bízik bennem, mint én szeretném.

A mi demokráciánkban újra és újra meg kell küzdeni a bizalmamért és az elismerésemért. Ha polgári Magyarországot akartok, márpedig én azt akarok, akkor ideje ismét megharcolni értem. Harcolni pedig csak együtt lehet, nem pedig egymás, és ellenemben.

Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert: sokat kell-e még várni, hogy a dolgok a Jobbikra forduljanak? Mire a mester azt mondta: hát, ha várunk, akkor sokat.

Végezetül, ne feledjék, barátaim, egységben az erőm, egy a tábor, egy a kettő, egy az egyben, egy a zászló, és fönt lobog. Álom, álom, édes álom.

Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok! Ébresztő Andy Vajna!