Éppen akkor, amikor már a nyitáshoz készülődtek a botrányos trafikpályázat nyerteseinek nemzeti dohányboltjai, egy másik, még nagyobb mutyi vette kezdetét, sőt, az első fejezete 48 óra alatt le is pörgött. A takarékszövetkezetek megmentése fedőnevet viselő, valójában a 'hogyan adjuk a kormány cimboráinak a kezébe a vidéki kisbankokat' tartalmú akció vitathatatlanul a pénzügyi szektor trafikmutyija. Néhány különbség azért van: ha a megbundázott trafiktender ijesztően ügyes volt, akkor a takaréktörvény gátlástalanul innovatív, és azért is profi, mert soha nem lesz olyan feltűnő, hogy ki is áll a háttérben, mint amennyire a dohányboltoknál kideríthető.

Attól, hogy nem feltűnő, még sejthető. A központi figurák valamilyen módon Csányi Sándor OTP-vezérhez köthetők, de ezúttal nem vele, hanem ellene sorakoztak Orbán Viktor mögé. Orbán szemében - Lázár János, miniszterelnökséget vezető államtitkár tolmácsolásában - Csányi Sándor egy polip. Behálózza a gazdaságot, túlhatalma van, egészségtelenül befolyásos. És bár Orbán mellett szurkol a VIP-páholyból, bankja a kormányváltás óta kapja a brutális ütéseket. Ha csak a bankszektort nézzük, az OTP erőfölénye valóban ijesztő. Még a többi nagybank sem érhet a nyomába, nem beszélve a takarékszövetkezetekről és a kisebb-nagyobb magyar bankocskákról, amelyeknek pedig a kormányfő kiemelkedő szerepet szán a nagy népi bankrendszer felépítésében. Csányi kiszekálásának tehát vannak kormányzati hívei, irigyei pedig az üzleti szférában mindig is voltak.

A személyi szálakat azért érdemes kibogozni, hogy világosabbá váljon a takarékszövetkezeti szektor kvázi lenyúlásának motivációja és az állam és bizonyos üzleti körök összefonódásának a mikéntje. Nyílt titok az OTP belügyeit ismerők körében, hogy Csányinak volt pár olyan közeli munkatársa, aki rivalizálni próbált vele. Ebből a körből első helyen Spéder Zoltán ugrik be mindenkinek, aki 2007-es OTP-s kilépése óta az OTP tőzsdei kistestvérének, az FHB-nak az első embere, és egy médiabirodalomnak is a tulajdonosa. Távozott Csányi mellől a Széll Kálmán Társaság elnökeként kiváló kormánykapcsolatokkal és szerteágazó befektetésekkel bíró Lantos Csaba is, aki korábban OTP-vezérhelyettes volt, de ma szintén az FHB-t erősíti a felügyelőbizottság elnökeként. Mindketten ott sündörögnek a takaréktörvényben főszerepet kapó Posta megerősítésénél: a felügyelőbizottságba Lantost május végén választották be, de Spéder négy további embere (egykori FHB-sok) is bekerültek már a vezető testületekbe. Az csak hab a tortán, hogy Vojnits Tamás éveken át OTP-sként majd FHB-sként is Spéder beosztottja volt, most viszont kormánybiztosként éppen ő kapta feladatául a takaréktörvény előkészítését - vajon kitől kért tanácsot, ha elakadt?

A törvény szándékával egyébként még akár egyet is lehet érteni: a vidék bankjára ráfér a tőkeinjekció, elkél a modernizáció és a szervezettség, hiszen időnként meg-megroggyan egy takarékszövetkezet. Ami vállalhatatlan, az a módszer és az üzenet: ha meg akarsz szerezni valamit, ne fáraszd magad azzal, hogy kimész a piacra, ajánlatot teszel vagy alkudozol, hozz inkább egy törvényt, ne adj a másiknak gondolkodási időt, zsarold meg, vedd el, amije van, ha önként nem adja - ezt tanultuk már a magán-nyugdíjpénztári és most a takaréktörvényből is.

Ha a törvény hatályba lép (Áder Jánoson a világ szeme, már csak az ő szignója hiányzik), akkor innentől kezdve az állam vagy a neki kedves üzleti körök szinte bármire, bármikor rátehetik a kezüket. Nem kell hozzá más, mint egy "lex specialis", amely minden szokásos törvényt megelőzve bárkit - az államot vagy egy bizonyos befektetői kört - beemelhet a tulajdonosok közé, és totálisan felrúghatja az addigi szabályokat. A lex Mol, a lex Járai és a magyar jogalkotás minden korábbi huncutsága távol van attól a tökélyre fejlesztett pofátlanságtól, amellyel a lex specialis takaréktörvény készült.

A helyzetet bonyolítja, hogy aki az egész bulin látszólag nyer, az egy állami intézmény (a Magyar Posta és az MFB), mintha minden a közjóért történne. Csakhogy valójában újabb polipok terjeszkednek, és harcuk következtében elsüllyednek a piacgazdasági normák, a jogrendszerbe és a magántulajdon szentségébe vetett hit.